hu
Bejelentkezés
Regisztráció
BORSZERDA | FEHÉR

BORSZERDA | FEHÉR

Helyszín
Magyar Nemzeti Galéria, C épület
Értékelés (Még nincs értékelve)
  • Leírás
  • Galéria
Egyéb rendezvény
Egyéb programok

A Magyar Nemzeti Galéria legnépszerűbb nyári programsorozata, a Borszerdák idén immár tizedik alkalommal várja a képzőművészet és a bor iránt érdeklődő látogatókat. Az idén tízéves rendezvény ismét izgalmas programot kínál júliusban: szerda esténként különleges kiállítások, izgalmas tárlatvezetések és előadások, élő zene és borkóstoló várja a művészet rajongóit. Az idei Borszerdák témája: Színek, ízek, képek, s ennek megfelelően minden héten másik szín – vörös és kék, zöld és arany – áll a programok középpontjában.

Egy üveg bor nem csak annak a természeti környezetnek és adottságait foglalja magába, ahol született, hanem a kitartó emberi munkát és az bor megalkotójának lelkét is. Ez tesz igazán finommá, igazivá és egyedivé minden italt, Magyarország ráadásul rendkívül gazdag ilyen szempontból is, s a legváltozatosabb íz-élményekkel büszkélkedhetünk.

A tizedik évfordulós Borszerdák meghívott borászatainak képviselőit szakmai beszélgetéseken ismerhetik meg. Az idei eseményeken a bor szerelmese, Kocsis-M. Brigitta beszélget a Pannonhalmi Főapátsági pincészet, a Laposa Pincészet, az Etyeki Kúria, a Villa Pátzay Pincészet képviselőivel.

Idén nyáron különleges kiállítást is láthat a Borszerdák közönsége: a júliusi esteken megtekinthetik a Vágyott szépség című, a londoni Tate képtár egyedülállóan gazdag preraffaelita gyűjteményének remekműveiből válogatott tárlatot.

2021. július 7-én, 14-én és 21-én a Magyar Nemzeti Galériában, míg az utolsó, július 28-ai programon – rendhagyó módon – a Hopp Ferenc Kelet-ázsiai Művészeti Múzeumban lesz a Borszerda est. Ne hagyják ki idén sem az eseményt és élvezzék a csodálatos panorámát a Nemzeti Galéria teraszáról, vagy a Hopp Múzeum csendes szigetét az Andrássy út forgatagában!

Szeptember 22. Magyar Nemzeti Galéria – FEHÉR

Bor: Bodri Birtok

Szekszárd déli határában, a festői szépségű Faluhely-dűlőben található a Bodri Birtok, mely ma már egy igazi borturisztikai komplexum, hiszen borászatot, rendezvénycentrumot, éttermet, látványkonyhát és vendégházakat is magába foglal. A birtok építése 1999-ben kezdődött, az akkor ligetes-erdős, elhanyagolt szőlőkkel, romos tanyákkal, kertekkel tagolt területen. A 2001-ben telepített első öt hektár szőlő pár éven belül már tizenegy hektárra növekedett. A régi érlelőpince 2002-ben épült, 2003-ban követte a feldolgozó és az étteremnek otthont biztosító épület. A nagypince 12 kupolával rendelkezik, és elnyerte Közép-Európa legnagyobb újonnan épített kupolás pincéjének titulusát. Szintén 2011-ben megkezdődött a vendégházak kialakítása is, 2013-ban pedig megnyitott az OPTIMUS étterem, amely azóta is magas szintű bor- és gasztroélményt kínál a birtokra látogató vendégeknek. A következő nagy fejlesztés a 2014-ben átadott 1400 négyzetméteres rozéüzem volt, mely már nagyobb mennyiségű, kitűnő minőségű bor készítésére is lehetőséget ad. A technológiai fejlesztéssel párhuzamosan jelentősen növekedett a pincészet szőlőterülete, 2019-ben már 160 hektár feletti saját művelésű terület biztosította a magas minőségű alapanyagot. Az utóbbi évek szőlészeti és borászati fejlesztései biztos hátteret teremtettek a magyar és exportpiacok magas színvonalú kiszolgálásához és a további piacfejlesztéshez.

A Bodri Pincészet saját termő szőlőterülete jelenleg több mint 150 hektár, amihez több hektár integrációban működtetett szőlőterület is kapcsolódik.

Zene: Sapszon Orsolya és Cseke Gábor

Sapszon Orsit Geszti Péter Gringo Sztár nevű zenekarából ismerhette meg a nagyközönség. Saját zenekarát, a Sapszon Orsi Quintettet 2013-ban alapította, ugyanebben az évben kezdett el koncertezni az Európa-hírű jazz-zongoristával, Cseke Gáborral. A duó számos hazai és külföldi fesztiválon fellépett. 2015-ben jelent meg Találkozás című lemeze, mely régi magyar dalok feldolgozásait tartalmazza. A Sapszon Orsi – Cseke Gábor duó műsora régi magyar sanzonokat, örökzöldeket tartalmaz. Fényes Szabolcs, Szenes Iván, Gábor S. Pál, Bágya András közismert dalait a maguk derűs melankóliájával szólaltatja meg a duó. Játékmódjukat az érzelemgazdagság és tiszta egyszerűség jellemzi.

Beszélgetés: A bor - és ami mögötte van…

A meghívott borászat képviselőjével Kocsis-M. Brigitta Hevesi Endre-, Zsigmond Márta- és Akadémiai Újságírói-díjas műsorvezető beszélget minden Borszerda-esten. Szerelme a magyar bor, ezért szerzett bortanácsadói végzettséget a Borkollégiumban 2020 márciusában. A pandémia alatt indította BorPortré című online beszélgetős műsorát, melyben a tudományos, az üzleti és a kulturális élet kiválóságaival beszélget egy pohár bor mellett. Vendégei között szerepelt többek között Al Ghaoui Hesna újságíró, Bánki György pszichiáter, Csókay András idegsebész, Juhász Anna irodalmár, Kiss László csillagász, Kürti Sándor üzletember és Zólyomi Zsolt parfümőr is. Kocsis-M. Brigitta emellett a Novum című heti tudományos magazinműsor szerkesztő-műsorvezetőjeként dolgozik, kommunikációs tréningeket tart és rendezvények háziasszonyaként tevékenykedik.

https://kocsismbrigitta.hu/

https://www.facebook.com/kocsismbrigitta

https://borportre.hu/

https://www.facebook.com/borportre

https://www.orszagosbortura.hu/

https://www.facebook.com/orszagosbortura

Előadás: Minden szín alfája – A fehér Szinyei Merse Pál művészetében – Krasznai Réka előadása

Itt a fehér, hol a fehér Szinyei festményein? A Majális fehér ruhás nőalakján, a Léghajó krémfehér csíkjain, a Pacsirta vattacukorszerű, puha, kerek bárányfelhőin, a Ruhaszárítás szélben lobogó fehér szövetein, a Hóolvadás olvadó fehérjein vagy Szinyei Téli tájának a napkeltétől színesre festett megannyi árnyalatán… A sort sokáig folytathatnánk, hiszen nincs olyan festmény, amely ne tartalmazna legalább egy kicsike fehéret. A fehér minden szín alfája: nélkülözhetetlen alapszín a festők palettáján, bár a vásznon gyakran álcázza magát, elbújik, észrevétlen marad. Szinyei fő művein ez a „nem-szín” vagy „színtelen (akromatikus) szín” mégis főszerepet kap!

FONTOS!
A tárlatvezetéseken – műtárgyvédelmi követelmények miatt – csak korlátozott létszámban, regisztrációt követően lehet részt venni. Kérjük ennek szíves figyelembe vételét!

A rendezvényen kép- és hangfelvétel készülhet, amelyet a Galéria saját felületein, kiadványaiban, illetve promóciós anyagain felhasználhat. A látogatók ennek kapcsán semmilyen követeléssel nem élhetnek a Galériával, a felvétel készítőivel, illetve jogos felhasználójával szemben.

A kupola 21.30-ig látogatható.

Múzeumunk látogatásának aktuális feltételeiről itt tájékozódhat.

A vonatkozó 484/2020. (XI. 10.) Korm. rendelet értelmében a rendezvényt jelenleg csak a COVID-19 ellen védett felnőtt személyek és a kíséretükben érkező 18. életévüket még be nem töltött, kiskorú személyek léphetnek be.

A rendelet kötelez bennünket ennek ellenőrzésére, ezért sajnos nem áll módunkban beengedni azokat, akik nem tudják felmutatni a magyar hatóság által kiállított (illetve elfogadott külföldi) védettségi igazolványukat. A középiskolás korúaknak védettségi igazolvány nélkül az életkorukat kell igazolniuk, és csak védett felnőtt felügyeletében léphetnek be.

KÉRJÜK, HOGY VÉDETTSÉGI IGAZOLVÁNYUKAT ÉS SZEMÉLYAZONOSSÁGOT IGAZOLÓ FÉNYKÉPES OKMÁNYUKAT FELTÉTLENÜL HOZZÁK MAGUKKAL!

Jegyárak:
TELJES ÁRÚ: 3 800 Ft
KEDVEZMÉNYES*: 2 800 Ft

TELJES ÁRÚ BELÉPŐ VÁGYOTT SZÉPSÉG KIÁLLÍTÁS LÁTOGATÁSSAL: 4 200 Ft**
KEDVEZMÉNYES BELÉPŐ VÁGYOTT SZÉPSÉG KIÁLLÍTÁS LÁTOGATÁSSAL: 3 200 Ft**


**2021. szeptember 26-ig látogatható a Vágyott szépség. Preraffaelita remekművek a Tate gyűjteményéből című időszaki kiállítás. A Borszerda ideje alatt belépés kombinált (Borszerda - Vágyott szépség kiállítással) jegy váltásával lehetséges, melynek teljes ára 4200 Ft.

Helyszíni jegypénztárainkban is lehetőség lesz belépőjegyet váltani a Borszerda eseményre, illetve kiegészítő jegy lehet vásárolni az alapjegy mellé a Vágyott szépség című kiállítás megtekintéséhez.

Borszerdáinkon nem érvényesek a rendes nyitva tartási idő alatti kedvezmények. Díjtalan belépő nem igényelhető - kivéve a Baráti kör tagokat: a Mecénások mellett 2021-ben a Pártoló tagok is ingyenesen vehetnek részt a Borszerda eseményeken.

A Múzeum+ 2020 bérletek felhasználhatók bármelyik Borszerda eseményen is.

*Kedvezményes jegy váltására jogosultak, akik:
- az időszaki kiállításainkat díjtalan belépővel látogatják;
- 26 évnél fiatalabbak vagy 62 évnél idősebbek, és egy EGT tagállam állampolgárai;

HELYSZÍN: Budavári Palota, Magyar Nemzeti Galéria, 1014 Budapest, Szent György tér 2.

MEGKÖZELÍTÉS: a Budavári Palotát érintő lezárások miatt kérjük látogatása előtt tájékozódjon a Múzeum oldalán itt.