Kovács Krisztina művészettörténész, a Françoise Gilot kiállítás kurátora és Zsoldos Dávid zenetörténész már több alkalommal tartottak közös tárlatvezetést a Várfok Galéria és a Papageno együttműködése keretében, egy-egy kiállítás zenei és képzőművészeti párhuzamait vizsgálva.
A mostani különleges est keretében a Műcsarnok impozáns termeit töltik meg zenével és Françoise Gilot műveit annak kontextusában elemzik. Gilot számára nagyon fontos volt a zene, gyakorta hasonlította az alkotást a zeneszerzéshez és több művében konkrét zenei inspirációkat fedezhetünk fel.
"A zongorázás mellett sokat tanultam a zeneelméletről is. Abban az időben a festészetet nagyon gyengén tanították. A festészetről és a kromatikus skálákról többet tanultam a zeneszerzés tanulmányozásán keresztül. Izgatott, hogy a zenében vannak zenei frázisok, és számomra ugyanez a a festészetben is megvalósulhat. Mivel verseket írok, már nagyon korán érdekelt a hangok, az ismétlés és az alliteráció, a tempó és a ritmus használata. Valójában magamnak tanítottam meg azt, amit senki sem tudott megtanítani nekem, és ez az alapja a festői munkámnak is. Apránként készítettem a saját gyógyszereimet. Valószínűleg ezért egy az írói és a festői stílusom. A zene a közös eredőjük." - F. Gilot
A Műcsarnok kiállítása a művész Európában valaha megrendezett legátfogóbb bemutatkozásának tekinthető. Az egészen korai, még a pályaindulást reprezentáló művektől kezdve az életmű kései szakaszát jelentő 2016-os papírmunkáig Gilot főbb korszakai, témái és sorozatai mind felvonulnak. Olyan meghatározó momentumai villannak fel az életműnek, mint a kezdeti, még a Picasso mellett töltött időszakából származó drámai önarcképe, a legendás párizsi Mourlot-műhelyben készített egyik első litográfiája, a '80-as évek monumentális lebegővásznai, vagy a '90-es évek kiemelkedő fontosságú sorozatának, a Vándornak a darabjai, melyek hosszú idő után újra együtt láthatók. A tárlat a Rozsda Endréhez fűződő megindító barátságának is emléket állít, hiszen ennek a rendkívüli kapcsolatnak köszönhető Gilot Magyarország iránt érzett szeretete, kötődése és az elmúlt évtizedekben a magyar művészeti színtéren való jelenléte. Utóbbinak méltó bizonyítéka, hogy a Műcsarnok szinte teljes kiállítási anyaga magyar magángyűjteményekből kölcsönzött művekből jött létre.