Esterházy Péter formabontó és új formákat teremtő remekműve egy nehéz sorsú lány monológja az 1980-as évekből, klasszikus barokk nyelven elmesélve.
Csokonai Lili, a szerző alteregója s egyben a történet címszereplője felidézi boldogtalan gyermek- és ifjúkorát, árvaságát, szerelembe, majd teherbe esését, abortuszát, egy nős férfivel való viszonyát, de a sok szomorúság dacára mégis valami csodálatos életigenlés, élni akarás sugárzik a személyiségéből. Főleg azok után, hogy felfedezi a saját értékeit, s ráébred a lelki és a testi szenvedélyek varázslatos természetére. Mint egy ritka, különleges könyvet, úgy nyitja ki előttünk az életét, s még a legtragikusabb élményeket is természetes, magától értetődő humorral meséli. Az emlékeit “hattyú-epizódokban” idézi fel; mindegyik epizód egy kis gyöngyszem nemiségről, hitről, szerelemről, erkölcsről és erkölcstelenségről – azaz tulajdonképpen csupa olyan dologról, ami minden ember életében megvan, legfeljebb nem merünk beszélni róla. Csokonai Lili viszont mer; nekünk is, helyettünk is.
Az előadás időtartama 1 óra 20 perc.
Az előadás egy részben látható.
Az előadást 18 éves kortól ajánljuk!
Rendezte
Cserhalmi György
Szereposztás:
Csokonai Lil: Péteri Lilla
Alkotók:
Díszlet: Antal Csaba Jászai Mari-Díjas
Jelmez: Velkey Virág Eh., Ziegler Katalin Eh.
Dramaturg: Szegő János
Koreográfus: Blaskó Borbála Harangozó Gyula-Díjas
Beszédtechnika: Kelemen Márta
Szcenikus: Balázs András
Rendezőasszisztens: Lestyán Luca
Ügyelő: Gombkötő Boglárka
Súgó: Jármai Edit