hu
Bejelentkezés
Regisztráció
Christian Sands Trio

Christian Sands Trio - Világsztárok a Budapest Jazz Clubban

Helyszín
Budapest Jazz Club
Értékelés (Még nincs értékelve)
  • Leírás
  • Galéria
Jazz
Zene

Christian Sands a fiatal generáció egyik legkiemelkedőbb billentyűse, aki egyaránt diktálja kortársai számára a tempót a jazz zene és a divat terén. Elegáns, néha extravagáns megjelenése azonban nem valamiféle hiányt hivatott pótolni, technikája, játékmódja és stílusérzéke hangszerén is kikezdhetetlen. Nem kisebb zenészóriás ismerte ezt fel idejekorán, mint az idén februárban elhunyt Chick Corea jobbkeze, a bőgő-fenomén Christian McBride, akivel közösen készített lemezével alig több mint harminc évesen egy Grammy-jelölést is magáénak tudhat.

A már ötévesen komponáló, szárnyait fiatalon a legendás Dr. Billy Taylor keze alatt bontogató Sands-re a DownBeat magazin köntörfalazás nélkül, mint „zseni” hivatkozik, sokszínű munkásságát pedig „látnoki fantáziával megáldott zeneszerző”, „virtuóz billentyűs” és „hangszerét utánozhatatlanul megszólaltató zongoraművész” jelzőkkel illeti. Christian Sands első, Footprints című lemeze alig tizennégy éves korában került a polcokra, melyet legújabb, 2020-ban megjelent Be Water című albumáig további hét saját korong követett. A neve alatt megjelent albumok mellett meghatározó a játéka olyan nagy formátumú előadók kiadványain, mint Ulysess Owens 'Unanimous', Christian McBride 'People Music' és 'Out Here' és Gregory Porter hatalmas példányszámban elkelt 'Nat King Cole & Me' című lemezén. Stílusát saját bevallása szerint Wynton Marsalis, Kenny Garrett és Marcus Roberts munkássága formálta, ám játékából kisejlik, hogy a legújabb generáció alkalmanként játszi könnyedséggel túlmutat a „nagy öregek” zenei hagyatékán. Virtuozitásával, könnyed, hanyag eleganciájával és modern gondolkodásával válik Christian Sands napjaink egyik legnagyobb figyelmet érdemlő zongoristájává.

Saját triójával korábbi lemezeinek anyaga mellett eddig máshol nem hallott, legújabb szerzeményit is megszólaltatja november 2-án a Budapest Jazz Club vibráló atmoszférájú koncerttermében.