Szilvásvárad Masters Nemzetközi Díjugrató Verseny
INEOS Grenadier Szilvásváradi Lipicai Lovasközpont
2025. május 8-11.
'Ádám és Éva óta, mióta egyből kettő lett, nem élhet senki anélkül, hogy ne kívánja embertársai lelkébe képzelni magát, s megismerni igazi valójukat, miközben egyúttal idegen szemmel is próbál nézni. Az együttérzés az önfenntartásnak nélkülözhetetlen eszköze.' (Thomas Mann)
Az ifjú Józsefet, Jákob legszeretettebb fiát, testvérei egy száraz kútba vetik. Három napig időzik a mélyben, mintha meghalt volna, amikor egy öreg izmáelita megtalálja, megvásárolja, és magával viszi Egyiptomba. József szép és értelmes, kiválóságának köszönhetően hamar érvényesül az idegen országban, de egy asszony miatt másodjára is mély verembe kerül, a fáraó börtönébe – hogy immár férfivá érve szabaduljon fogságából és beteljesítse sorsát.
Thomas Mann regénye a 20. század legnagyobb szellemi vállalkozásainak egyike, az ókori kelet mítoszainak és vallásainak értelmező újramesélése. Népek és törzsek, istenek és emberek, nők és férfiak történetei fonódnak össze benne, és vezetnek vissza az emberi kultúra kialakulásának mélységes mélyen eredő gyökereiig.
Az előadás után rögzített Zoom-beszélgetést láthatnak az előadás rendezőivel és szereplőivel. Résztvevők: Gáspár Ildikó, Ascher Tamás, Gálffi László, Polgár Csaba és Patkós Márton. A beszélgetés moderátora Tompa Andrea.
Az előadás a szerző jogutódainak engedélyével, a S. Fischer Verlag, Frankfurt am Main és a Creativ Média Színházi Ügynökség, Budapest engedélyével jött létre.
Rendezte
Gáspár Ildikó és Ascher Tamás
Szereplők:
I. felvonás
A FIATAL JÓZSEF | Patkós Márton |
AZ IDŐS JÁKOB | Gálffi László |
A FIATAL JÁKOB | Polgár Csaba |
ELIÉZER, az idős Jákob szolgája | Epres Attila |
SZOLGA | Jéger Zsombor |
SZOLGÁLÓ | Zsigmond Emőke |
IZSÁK, Jákob apja | Epres Attila |
ÉZSAU, Jákob bátyja | Vajda Milán |
REBEKA, Jákob anyja | Kerekes Éva |
KUTYAFEJŰ | Ficza István |
RÁHEL, Lábán fiatalabb lánya | Pető Kata m.v. |
LÁBÁN, Jákob nagybátyja | Csuja Imre |
PÁSZTOR, Hárán környékén | Jéger Zsombor |
Nagy Zsolt | |
Dóra Béla | |
Novkov Máté | |
HADINA, Lábán felesége | Hámori Gabriella |
LEA, Lábán idősebb lánya | Takács Nóra Diána |
BILHA, Ráhel szolgálója | Szathmáry Judit m.v |
ZILPA, Lea szolgálója | Murányi Márta m.v. |
RÚBEN, József testvére | Vajda Milán |
SIMEÓN, József testvére | Takács Nóra Diána |
LÉVI, József testvére | Ficza István |
JÚDA, József testvére | Nagy Zsolt |
DÁN, József testvére | Novkov Máté |
NAFTÁLI, József testvére | Jéger Zsombor |
GÁD, József testvére | Dóra Béla |
ÁSER, József testvére | Máthé Zsolt |
ZEBULÓN, József testvére | Zsigmond Emőke |
BENJÁMIN, József testvére | Kókai Tünde |
ÖREG IZMÁELITA | Csuja Imre |
I. ŐR Cel várában | Novkov Máté |
II. ŐR Cel várában | Jéger Zsombor |
PARANCSOK Cel várában | Polgár Csaba |
MANÓ, törpe Potifár házában | Hámori Gabriella |
DUDU, törpe Potifár házában, kincstárnok | Znamenák István |
MONT-KAV, Potifár házának elöljárója | Epres Attila |
HAMAT, Mont-Kav segédje | Máthé Zsolt |
POTIFÁR, a Fáraó testőrezredese | Vajda Milán |
II. felvonás
A FIATAL JÓZSEF | Patkós Márton |
AZ IDŐS JÁKOB | Gálffi László |
A FIATAL JÁKOB | Polgár Csaba |
ELIÉZER, az idős Jákob szolgája | Epres Attila |
RÁHEL, József anyja | Pető Kata m.v. |
MANÓ, törpe Potifár házában | Hámori Gabriella |
HAMAT, Mont-Kav segédje | Máthé Zsolt |
HUIJ, Potifár apja | Gálffi László |
TUIJ, Potifár anyja | Takács Nóra Diána |
HUIJ ÉS TUIJ SZOLGÁLÓJA | Zsigmond Emőke |
HUIJ ÉS TUIJ SZOLGÁLÓJA | Kókai Tünde |
POTIFÁR, a Fáraó testőrezredese | Vajda Milán |
DUDU, törpe Potifár házában, kincstárnok | Znamenák István |
MONT-KAV, Potifár házának elöljárója | Epres Attila |
MUT, Potifár felesége | Kerekes Éva |
HETI, Mut varrónője | Kókai Tünde |
NEZMÁRÉ, Beknehonsz főpap felesége | Takács Nóra Diána |
AHVERÉ, főkincstárnokné | Zsigmond Emőke |
REN, főmarhamesterné | Hámori Gabriella |
KUTYAFEJŰ | Ficza István |
III. felvonás
AZ ÉRETT JÓZSEF | Polgár Csaba |
HAMAT, Mont-kav segédje | Máthé Zsolt |
RABSZOLGA | Jéger Zsombor |
RABSZOLGA | Dóra Béla |
MAI-SZAHME, Cavi-ré börtönének igazgatója | Znamenák István |
PAP Cavi-rébörtönében | Novkov Máté |
ELIÉZER, az idős Jákob szolgája | Epres Attila |
AZ IDŐS JÁKOB | Gálffi László |
TÁMÁR | Zsigmond Emőke |
JÚDA, József testvére | Nagy Zsolt |
HÉR és ONÁN, Júda fiai | Patkós Márton |
NEFER-EM-VÉZE, a Fáraó főpohárnoka | Ficza István |
MER-SZU-RÉ, a Fáraó fősütőmestere | Csuja Imre |
A FÁRAÓ FULLAJTÁRA | Dóra Béla |
UDVARONC | Novkov Máté |
A FÁRAÓ | Jéger Zsombor |
TEJE, a Fáraó édesanyja | Pető Kata m.v. |
NOFERTITI, Fáraó felesége | Kókai Tünde |
RÚBEN, József testvére | Vajda Milán |
SIMEÓN, József testvére | Takács Nóra Diána |
LÉVI, József testvére | Ficza István |
DÁN, József testvére | Novkov Máté |
NAFTÁLI, József testvére | Jéger Zsombor |
GÁD, József testvére | Dóra Béla |
ÁSER, József testvére | Máthé Zsolt |
ISSZAKÁR, József testvére | Kerekes Éva |
ZEBULÓN, József testvére | Zsigmond Emőke |
BENJÁMIN, József testvére | Kókai Tünde |
SZERAH, Áser lánya | Zsigmond Emőke |
Alkotók, közreműködők:
ZENÉSZ | Kákonyi Árpád |
ZENÉSZ (FÚVÓS) | Bartek Zsolt |
ZENÉSZ (CSELLÓ) | Ölveti Mátyás |
DÍSZLET | Izsák Lili |
JELMEZ | Szlávik Juli |
DRAMATURG | Ari-Nagy Barbara |
ZENE | Kákonyi Árpád |
ÜGYELŐ | Sós Eszter |
ASSZISZTENS | Laky Diána |
SÚGÓ | Kanizsay Zita |
RENDEZŐ | Ascher Tamás, Gáspár Ildikó |