Anyám tyúkja (1.) – a magyar irodalom kötelező versei

Mit csinál Edward király, angol király?
Mihez ne fogjon senki könnyelműen?
Mi történik őszi éjjel a galagonyával?

A válaszokat egyformán tudjuk. Ha valamiben, ebben egyek vagyunk. De jó! Egy versantológia van a fejünkben, kinél szűkebb, kinél bővebb, de a magja közös. Rágcsálja az idő, strófák, sorok, jelzők kihullnak, néha a szerző neve is. De makacsul mégis úgy képzeljük: valahol ott él bennünk az az antológia. A kályha, ahonnan elindulunk, ami megszabja viszonyunkat a nyelvünkhöz. Van, akiben folyvást bővül, van, akiben egyre kopik, de akkor is olyan parázs, ami lángra kap, ha ráfújnak. Idealisták volnánk? Tegyünk egy próbát! Legyen most a színpad ezé a közös versmemóriáé.
A műsorban mintegy 100 ismert magyar vers hangzik el, többek között:

Csokonai Vitéz Mihály: A Reményhez
Kölcsey Ferenc: Himnusz
Vörösmarty Mihály: A vén cigány
Arany János: A walesi bárdok
Petőfi Sándor: Levél egy színész barátomhoz
Ady Endre: Elbocsátó, szép üzenet
Babits Mihály: Esti kérdés
Kosztolányi Dezső: Boldog, szomorú dal
Szabó Lőrinc: Dsuang Dszi álma
József Attila: Eszmélet
Radnóti Miklós: Nem tudhatom
Pilinszky János: Apokrif
Weöres Sándor: Az éjszaka csodái
Nagy László: Adjon az Isten
Orbán Ottó: A magyar népdalhoz
Petri György: 1956