Képzőművészet, irodalom és színház egyben, gyerekeknek
A Magyar Nemzeti Galéria, a Budapest Bábszínház és a Pozsonyi Pagony könyvkiadó együttműködésében
Ez év márciusában újra megrendezésre kerül a nagysikerű
Mini Textúra rendezvénysorozat, amely a jól ismert, felnőtteknek szóló Textúra gyermekváltozata.
A recepten idén sem változtattunk: adott egy nagyszerű gyűjtemény a
Magyar Nemzeti Galériában, melynek állandó kiállításait végignézte öt kortárs író, akiket a projekt egyik állandó partnere, a
Pagony Kiadó kért fel. Az írók (
Bán Zsófia, Gévai Csilla, Kiss Judit Ágnes, Molnár T. Eszter és Nényei Pál) kiválasztottak egy-egy műalkotást, amelyik számukra kedves, érdekes, vagy inspiráló, és írtak hozzá egy történetet. Ezt az izgalmas alapot megfűszereztük azzal, hogy a projekt másik állandó partnere, a
Budapest Bábszínház viszi színre a meséket öt rendező (
Ács Norbert, Bercsényi Péter, Jankovits Péter, Kovács Judit, Mórocz Adrienn) segítségével, bábszínészek és bábok bevonásával. Az így készült darabok magukon viselik a festők, az írók, a bábrendezők és a bábszínészek kézjegyét, így idén is igazán izgalmas darabokat várhatunk. A Mini Textúrában az irodalom, a bábjáték, a színházi formanyelv segít a gyerekeknek közelebb kerülni a képzőművészeti alkotásokhoz, megkönnyíti befogadásukat és értelmezésüket.
A résztvevők az öt jelenetet egymás után nézhetik végig, ezután egy térkép segítségével nyomozós játékra invitáljuk őket a Galéria főépületébe, az állandó kiállításokba, ahol meg kell keresniük az eredeti műalkotásokat, és pár kérdésre válaszolniuk.
Idén először a Mini Textúra ideje alatt egy
pop-up bábkiállítást is megtekinthetnek a látogatók a Galéria C épületében, amelyhez kiváló apropót nyújt a Budapest Bábszínház alapításának 70. évfordulója. . Az
Egymásra hangolva címet viselő kiállításra a bábok a bábszínház több mint 21 000 darabos bábgyűjteményéből erre az egy hónapra költöznek át a Galéria kiállítótereibe, reflektálva az állandó gyűjtemény egy-egy darabjára.
A Mini Textúra előadást 7-12 éves gyerekeknek ajánljuk.
Idén 8 előadás várja a gyerekeket délelőtti, illetve délutáni időpontban. Az előadás teljes hossza kb. 80 perc, az azt követő szabadon választható programrész a pop-up bábkiállítás megtekintésével együtt kb. 40-60 percig tart.
Az előadások időpontjai:
2020. március 8., vasárnap, 11.00 és 15.00
2020. március 14., szombat, 11.00 és 15.00
2020. március 22., vasárnap, 11.00 és 15.00
2020. március 29., vasárnap, 11.00 és 15.00
Jegyek korlátozott számban kaphatók a www.jegymester.hu oldalon, illetve a Magyar Nemzeti Galéria jegypénztárában.
További információ
Helyszín: Magyar Nemzeti Galéria A épület, 1014 Budapest, Szent György tér 2.
A belépő egységesen (érvényes az előadásokra és a teljes állandó kiállításra, beleértve a pop-up bábkiállítást): 2800 Ft
MINI TEXTÚRA 2020 MŰVEK és ALKOTÓK
Kiss Judit Ágnes: Körhinta
Műalkotás: Aba-Novák Vilmos: Körhinta, 1931
Rendező: Jankovits Péter
Játssza: Pájer Alma Virág
Gévai Csilla: Rózsalovag
Műalkotás: Gulácsy Lajos: Rózsalovag, 1914
Rendező: Mórocz Adrienn
Játsszák: Andrusko Marcella, Márkus Sándor, Juhász Ibolya (hangfelvételről)
Nényei Pál: Agarak
Műalkotás: Munkácsy Mihály: Az agár, 1882
Rendező: Ács Norbert
Játssza: Pallai Mara
Molnár T. Eszter: Most az egyszer én mesélek
Műalkotás: Paizs Goebel Jenő: Aranykor (Önarckép galambokkal), 1931
Rendező: Kovács Judit
Játsszák: Tatai Zsolt, Tóth Mátyás
Bán Zsófia: A róka, Jaja és a varázskazetta
Műalkotás: Roskó Gábor: Nézzük, mi újság a világban?, 1989
Rendező: Bercsényi Péter
Játsszák: Hannus Zoltán, Spiegl Anna, Szolár Tibor