I. forduló - elődöntő 2.rész - Liszt Ferenc Nemzetközi Zongoraverseny
Jegyek
Információk
Galéria
Szereplők
2026. szeptember 16. 18:00
Elérhető jegyek: Több mint 10 jegy
A feltüntetett jegyárak nem tartalmazzák az Üzletszabályzat által meghatározott Díjtáblázat szerinti esetleges e-díj, kényelmi díj, szállítási költség összegét
Komolyzene
Zene
Az elődöntőben való részvétel is presztízs értékkel bír a versenyzők számára, hiszen igen kevesen jutnak el a verseny ezen szintjére, és most élőben kell bizonyítaniuk a válogatott művészekből álló zsűri számára hangszeres és művészi tudásukat.
A versenyprogramban szereplő három műciklus komoly technikai és előadói kvalitásokat követel meg és a zongoratechnika legszélsőségesebb kihívásait foglalja magába. A Transzcendens etűdök rendkívüli sebességű futamokat, nagy ugrásokat, összetett akkordtechnikát és szélsőséges dinamikai kontrasztokat követelnek, miközben magas szintű zenei képzelőerőt és karakterformálást igényelnek. A Paganini-etűdök a hegedűvirtuozitás zongorai megfelelőjeként gyors ismétlődő hangokkal, nagy terjedelmű ugrásokkal és rendkívüli pontosságot igénylő figurációkkal teszik próbára az előadó technikai kontrollját. A Koncertetűdök e virtuozitást költői hangzással és áttetsző textúrákkal ötvözik, így a technikai felkészültség mellett a hangszínformálás, a pedálkezelés és az interpretációs érzékenység magas fokát is megkövetelik. Lélegzetelállító lesz már ez a forduló is!
Műsor:
Liszt: Études d’exécution transcendante, R. 2/b; S.139
Liszt: Grandes études de Paganini, R. 3/b; S. 141
Liszt: Zwei Konzertetüden, S. 145
A műsor-, időpont-, helyszín- és a szereplőváltoztatás jogát fenntartjuk, melynek függvényében a jegyár is változhat.
Ne maradjon le a Filharmónia eseményeiről, iratkozzon fel hírlevelünkre az alábbi linken!
https://bit.ly/4bCB8I2

Előadók:
Az elődöntőbe jutott versenyzők
Az elődöntőbe jutott versenyzők