Bach: János-passió - Mesterbérlet 2025/2026
Információk
Galéria
Szereplők
Komolyzene
Zene
Ha azt mondjuk, concerto, eszünkbe juthat Vivaldi, Händel, Mozart, Beethoven és sokan mások. Ha azt mondjuk, szimfónia, kézenfekvő a bécsi klasszikusok neve. De ha azt mondjuk, passió, akkor mindenki Bachra gondol először, és utána Jánosra és Mátéra, hiszen Bach e két evangélista szövegére írt szenvedéstörténete maradt fenn. Pedig passiót írtak Bach előtt és után is, mégis, ez a két mű máig homályban tartja a testvéreit. Nem véletlenül, hiszen a két alkotás még Bach számára is kiemelkedő jelentőségű volt. A János-passióval pályázott Lipcsébe, ez volt az első passiója, amit ott előadtak, élete során többször műsorra tűzte, több helyen változtatott rajta, a Máté-passiót pedig élete végén külön letisztázta, mintegy díszköntösbe öltöztette az utókor számára.
A 2024/2025-ös évadban a monumentális Máté-passiót hallhatta a pécsi közönség a Purcell Kórus és az Orfeo Zenekar tolmácsolásában, 2026 virágvasárnapján pedig a személyes hangvételű és sok tekintetben újító vonásokat mutató János-passió segíti a húsvéti készületet. A műben az evangélista recitált szövegei szerves egységet alkotnak az áriákkal és kórustételekkel, azok sokszor szünet nélkül követik egymást, a korálok pedig érzékeny párbeszédet folytatnak nemcsak egymással, Bach korával, de időnként a Máté-passióval is.
Sokan megjegyzik, hogy Bach zenéje már-már színpadi dramaturgiát kölcsönöz a bibliai történéseknek. Nem véletlen, hogy Bach passiói átélhető közelségbe hozzák mindenkinek a megváltás történetét, vallási és felekezeti meggyőződéstől függetlenül. A koncert szólistái között sok ismerős nevet találhatunk, de nemcsak a magyarok között, hanem például Cyrille Dubois is részt vesz a mű előadásában, így egy új oldalát ismerheti meg a közönség.
Műsor:
Bach: János-passió
Ne maradjon le a Filharmónia eseményeiről, iratkozzon fel hírlevelünkre az alábbi linken!
https://bit.ly/4bCB8I2
A műsor-, időpont-, helyszín- és szereplőváltoztatás jogát fenntartjuk, melynek függvényében a jegyár is változhat

Orfeo Zenekar és Purcell Kórus
Kovács Ágnes - szoprán
Nagy Bernadett - alt
Megyesi Zoltán - Evangélista
Melkovics Zoltán - Jézus
Cserményi Zsombor - basszus
vezényel: Vashegyi György
Kovács Ágnes - szoprán
Nagy Bernadett - alt
Megyesi Zoltán - Evangélista
Melkovics Zoltán - Jézus
Cserményi Zsombor - basszus
vezényel: Vashegyi György
2026. március 29. 18:00
Elérhető jegyek: Több mint 10 jegy
A feltüntetett jegyárak nem tartalmazzák az Üzletszabályzat által meghatározott Díjtáblázat szerinti esetleges e-díj, kényelmi díj, szállítási költség összegét