Újra nyitva a Kemenes Vulkán Park!
A Kemenes Vulkán Park 2013. áprilisában nyitotta meg kapuit a látogatók előtt. A feltűnő dizájnnal rendelkező épület az ország egyetlen vulkanológiai kiállítását rejti.
Ez azt jelenti, hogy majdnem 1000 m3-en kerül bemutatásra a Föld vulkánossága általánosságban, a Kárpát-medence és Magyarország tűzhányói, majd végül helyi nevezetességünk, az öt és fél millió éves bazaltvulkán, a Ság hegy.
A Ság hegy szintén egyedi tanúhegy. Az 1905-től közel ötven évig zajló bányászati tevékenység következtében egy Közép-Kelet Európában egyedülálló mesterséges kráter jött létre a hegy gyomrában. Ez persze a kutatók érdeklődését is felkeltette, s ezért jött létre itt, Celldömölkön a komplexum.
A vulkáni folyamatok végigkísérték Földünk négy és fél milliárd éves történetét. Befolyásolták felszínének alakulását, hatottak élővilágára, ugyanakkor sok esetben segítették és ma is segítik az ember boldogulását. Könnyen hasznosítható kőzeteket, ásványokat, termékeny talajt és megújuló energiákat köszönhetünk nekik. A történelem pusztító vulkánkitöréseiben tíz- meg tízezrek vesztek oda, ugyanakkor ma is milliók élnek a tűzhányók adta javakkal. A celldömölki Vulkánház közelebb hozza és segít megérteni a tűzhányók működését.
ÉPÜLET
Az épület külső és belső megjelenésében is kuriózumnak számít. A szürke színű beton és a vörös árnyalatú Cor-ten acél már messziről azt súgja a látogatónak, hogy bizony nem mindennapi helyre készül betérni.
Még csak sejti, de már érzi, hogy párhuzam vonható az épület kültéri megjelenése és a tűzhűnyok izgalmas világa között. Az objektum nem alakjában, hanem építőanyagaiban ragadja meg e különleges természeti képződmények mibenlétét. A vulkáni kőzetek és a felszíntre tört magma, azaz a láva építőipari kellékekkel történő kifejezeése egyedi képet fest a cseppet sem elhanyagolható szépségű tájban. Iprai jellege pedig a 20. század első felét felölelő bányászati tevékenységre utal. Designerek, fotográfusok és számos filmipari szakember keresi fel a Vulkánparkot annak különleges mivolta miatt.
A beltér tervezésekor sem változott a Földes és Társai Építésziroda alapkoncepciója, egy vulkán belső struktúrájának építész szemmel kivitelezett vetülete tárul az érdeklődő elé. A természetes fényt fokozatosan felváltja és kiszorítja a mesterséges fénysugarak tömege, bekerülünk a vulkán gyomárba.
A látogató a magma útját végigjárva, a kürtőn keresztül végül eléri a kitörési pontot, újra a természetes fényviszonyok veszik majd át a főszerepet. A "kitörésig" azonban hosszú és izgalmas út vezet. A kiállítási terek szándékos asszimetriukus elrendezése lehetővé teszi a "kürtő" létrejött, azonban ez nem azt jelenti, hogy a termek között káosz uralkodik.
Épp ellenkezőleg. Ez a tervezett "rendezetlenség" egységet alkot, szigorú sorrend szerint végigtereli a látogatót a tárlat minden egyes állomásán. Az így létrejött komplexumot mélátn nevezhetjük Vulkánháznak, mely mellett közvetlenül terül el természet által alkotott ihletője, az öt és fél millió éves bazaltvulkán, a Ság hegy.
KIÁLLÍTÁS
Ez a speciális közeg ad otthont annak az országos szinten is egyedülálló kiállításnak, mely közel 1000 m2-en keresztül mutatja be bolygónk vulkánosságát. Az intézmény a modern és a hagyományos múzeum egyfajta keveréke. A látványos és interaktív tárlatban minden korosztály megtalálja az érdeklődési körének megfelelőt.
Felfedező-terem - Foglalkoztató tér
A vulkánosság jelenségeivel ismertet meg. Interaktív eszközök segítségével előidézhetők és megszemlélhetők egyszerű, de látványos robbanásos kitörések, a vulkáni kráter épülése és pusztulása. Kicsiknek és nagyoknak is kézzelfogható élményeket kínál a freatomagmás hamuszórás és a gejzírkitörés működtethető modellje, az asztali földrengés-szimulátor és a vállalkozó kedvűek által akár fel is próbálhatják a vulkánkutató szkafandert. A teremben kerül bemutatásra az Atacama Klímamonitoring Expedíció is.
Tűzhányóterem
Az anyagok és formák kincsestára. Bemutatja a vulkánokat felépítő anyagokat: kőzeteket és ásványokat, valamint azon jellegzetes formákat, amelyekké a vulkánok válhatnak. A tér közepét Európa legnagyobb és legismertebb működő tűzhányója, az Etna élethű mása foglalja el.
Naprendszer-terem
Naprendszerünk távoli bolygóira és holdjaira repít el, űrhajó-szimulátor segítségével ismertetve meg az érdeklődőket az ott zajló vulkanikus tevékenységekkel. Verne még csak a Holdra képzelt el űrutazást, ma azonban űrszondákkal már a Mars felszínét is tanulmányozni tudjuk. Látványos felvételeket tanulmányozhatunk a Naprendszer legvulkanikusabb égitestjeiről, a Jupiter-holdjáról az Ióról is, Aki a kabinba belép, a galaxisok látványos, rejtélyes világába repülhet.
Szimulációs teremben
A megszilárdult lávafelszínen járás mellett, a legkorszerűbb számítógépes programokkal modellezett lávaöntő- és robbanásos kitöréseket, valamint a vulkánok erózióját láthatják.
A Vulkán Színház kisfilmjében a tűzhányók működéséről és pusztító hatásairól – amely számos esetben tízezrek életét követelte – láthatunk képsorokat. A termek közti térben színes tablók tájékoztatnak részletesebben a vulkánkitörések pusztításairól (forró és hideg halál), illetve a tűzhányók adta javakról.
Kárpát-medence
Térségünk csupán a közelmúltban véget ért, meghökkentően színes tűzhányó tevékenységéből ad ízelítőt egy vetített 3D-s Kárpát-medence domborzat segítségével.
Sághegy-teremben
Eleven díszletként a Ság hegy gyönyörű panorámája tárul a látogatók elé, hogy testközelből szemlélhessék az egykori tűzhányó mára megszelídült vonulatait.
A Kemenes Vulkán Park belépőjegy árai 2022. augusztus 1-től:
-Felnőtt: 3000 Ft
-Kedvezményes (65 év felett): 1 500 Ft
-Kedvezményes (3-6 éves korig, 6 éveskor betöltésétől 26 éves korig): 1 500 Ft
-Pedagógus (közoktatásban dolgozó (aktív) pedagógusok az adott időszakra érvényesített igazolással): 1 500 HUF
Gyermekcsoport kísérőjeként ingyenes látogatás
-Családi (max.2 felnőtt + max. 3 gyerek, 18 éves korig): 7 000 Ft
-Celldömölki lakosok számára (igazolás módja: lakcímkártya): 800 Ft
-Állami gondozottak 18 éves korig,
Gyermekvédelmi Szakszolgálat által kibocsájtott igazolás felmutatásával: 800 Ft
Felhívjuk kedves vásárlóink figyelmét, hogy a jegyek 2023-ban a nyitvatartási időn belül egy alkalommal használhatók fel.
Nyitvatartás 2023 :
ÁPRILIS 1–OKTÓBER 31.
KEDD–VASÁRNAP
10:00–18:00
NOVEMBER 1–DECEMBER 31.
KEDD–SZOMBAT
10:00–16:00
ÜNNEPI NYITVATARTÁS 2023:
Április 7–10. Húsvét, hosszú hétvége 10:00–18:00
Május 1. A munka ünnepe 10:00–18:00
Május 27–29. Pünkösd, hosszú hétvége 10:00–18:00
Augusztus 20. Állami ünnep 10:00–18:00
Október 23. Nemzeti ünnep 10:00–18:00
Október 30–november 1. Mindenszentek Zárva
December 24–26. Karácsony Zárva
December 27–30. Ünnepi nyitvatartás 10:00–17:00
December 31. Szilveszter Zárva
Felhívjuk kedves vásárlóink figyelmét, hogy a jegyek 2023-ban a nyitvatartási időn belül egy alkalommal használhatók fel.
Az engedményes árú jegyek jogosultságát a helyszínen, belépéskor ellenőrzik.