Bejelentkezés
Regisztráció
Bánk bán

Erkel Ferenc

Bánk bán

Helyszín
Magyar Állami Operaház
Értékelés (Még nincs értékelve)
  • Információk
  • Galéria
  • Szereplők
Opera

A produkció szövege és zenei anyaga a mű ős- és a baritonváltozatának felhasználásával jött létre.

Erkel Ferenc 1844-ben, a Kölcsey Himnuszának megzenésítésére kiírt pályázaton aratott győzelme után kezdett el foglalkozni Katona József sokat támadott drámájával mint lehetséges operatémával. A történelem hosszúra nyújtotta a komponálás idejét: előbb a szabadságharc, majd az azt követő diktatúra cenzúrája miatt egészen 1861. március 9-ig kellett várnia a közönségnek, mire a mű teljes egészében megszólalhatott az akkori Nemzeti Színházban.
A nívós kiegészítések és átdolgozások hatására vagy ellenére a sikerét mindig őrző Bánk bán mostani sorozatának különlegessége, hogy szövege és zenei anyaga a mű ősváltozata és a Nádasdy Kálmán nevével fémjelzett 1939-es – a nagyközönség számára leginkább ismert – változat felhasználásával jött létre. A történetvezetés így hasonlít legjobban Katona eredeti gondolataihoz, ugyanakkor nem kell nélkülöznünk a nagyária „Hazám, hazám…” kezdősorral örökzölddé vált szövegét sem.

Opera három felvonásban, magyar nyelven, magyar és angol felirattal

Az előadás hossza: 3 óra 10 perc, 1 szünettel.

Korhatár: 14 év

Bemutató: 2017. szeptember 9.

Rendezte
Vidnyánszky Attila

Évad szereposztás:
II. Endre: Szemerédy Károly
Gertrud: Komlósi Ildikó
Bánk bán: Kovácsházi István, László Boldizsár
Melinda: Kolonits Klára, Zemlényi Eszter
Ottó: Horváth István
Tiborc: Szegedi Csaba, Kálmándy Mihály
Petur bán: Káldi Kiss András
Biberach: Cseh Antal
Királyi tiszt: Bátki Fazekas Zoltán

Alkotók:
Karmester: Kocsár Balász

Szövegíró: Nádasdy Kálmán / Egressy Béni
Díszlettervező: Olekszandr Bilozub
Jelmeztervező: Nagy Viktória
Koreográfus: Könczei Árpád
Dramaturg: Orbán Eszter
Angol nyelvű feliratok: Arthur Roger Crane
Karigazgató: Csiki Gábor

Közreműködik a Magyar Állami Operaház Zenekara és Énekkara

A feltüntetett jegyárak nem tartalmazzák az Üzletszabályzat által meghatározott Díjtáblázat szerinti esetleges e-díj, kényelmi díj, szállítási költség összegét