Azt mondják, a remekművek időtlenek, és az üzenetük téren-időn képes átsugározni. A Valahol Európában, ez a csodálatos magyar musical ma döbbenetesen aktuális. Akkor, amikor a szomszédunkban harcok dúlnak, akkor egy háborús történet hatása, ereje, mondanivalója megsokszorozódik a néző számára. Ki gondolta volna akár csak egy évvel ezelőtt, hogy az éppen zajló történelem ennyire a színház, a művészet alá fog simulni?
A musicalben árva gyerekek egy csapata kószál a háborús front kellős közepén. Egy békés hajlékra vágynak, ahová behúzódhatnak éjszakára. És természetesen egy jó falatra. Ha nem kapnak ételt, akkor elcsenik maguk. De ugyan ki tudna haragudni rájuk? Csak túl akarják élni a háborút. Ma, amikor milliók kényszerültek elhagyni otthonukat, ez is döbbenetesen ismerős üzenet.
Fiatal hőseink kóborlásuk során sok ellenséggel, de barátokkal, jóakarókkal is találkoznak – így például egy nemes lelkű művésszel, aki megtanítja őket a zene, az éneklés csodálatos hatalmára. És persze arra, hogy a legnagyobb ínség idején sem szabad elfelejtkezni az olyan örök értékekről, mint a barátság, a hűség és a bátorság. Vajon sok kaland árán sikerül-e a gyerekcsapatnak legyőzni az akadályokat? Sikerül-e embernek maradni az embertelenségben?
Ezekre a kérdésekre is választ kapunk az egyik az egyik legzseniálisabb magyar musicalből, amely Dés László zenéjével és fantasztikus gyerekszereplőkkel látható a Magyar Színház Színpadán!
A musical a Proscenium Szerzői Ügynökség Kft-vel kötött megállapodás alapján kerül előadásra.
Rendezte
Nagy Viktor
Szereposztás:
Hosszú: Pásztor Ádám / Gréczy Balázs
Suhanc (Éva): Jenes Kitti / Kusnyér Anna / Molnár Janka
Simon Péter: Harsányi Attila / Rancsó Dezső
Ficsur: Szurcsík Ádám / Murvai Márton
Kuksi: Kocsis Gergő Levente / Kovács Nimród
Szeplős: Czutor Simon / Molnár Barnabás
Sutyi: Sallai Flóris / Tolnai Tamás
Csóró: Steiner Lévi / Cseszlai Damos
Suttyó: Mester Máté / Kádár Atilla
Professzor: Kuna Márk / Juhász Nimród Balázs
Pötyi: Sisák Emese / Csemer Olívia
Egyenruhás: Szatmári Attila / Pavletits Béla
Leventeoktató: Keresztény Tamás / Kovács Gábor
Sofőr: Eszenszky Gergely / Tóth Norbert Márk
Tanító: Kosznovszky Márton / Fellinger Domonkos
Tróger: Szűcs Sándor / Tóth Géza Gergő
Közreműködnek a bandatagok:
Vághy Vivien, Molnár Petra, Morandeira-Bernáth Sofia, Veres Petra, Jeles Dániel Péter, Páskuj Ádám, Koch-Bulla Zelda, Leskó Cintia, Rebaudet Babett, Koller Miléna, Szégner Melinda Lilla,Mayer-Makaró Míra,Pekár Jázmin
Alkotók:
Zeneszerző: Dés László
Dalszöveg: Nemes István
Szövegkönyv:
Böhm György
Korcsmáros György
Horváth Péter
Radványi Géza és Balázs Béla azonos című filmje alapján.
Díszlet: Csík György Jászai Mari-díjas
Jelmez: Rátkai Erzsébet Ferenczy Noémi- és Jászai Mari-díjas, Érdemes művész, az MMA rendes tagja
Koreográfus: Gyenes Ildikó
Színpadi mozgás: Kocsis Gábor
Zenei vezető: Magony Enikő
Ügyelő: Bencze István
Súgó: Jármai Edit
Rendezőasszisztens: Rumán Cintia