Örömmel

Örömmel

Helyszín
Pécs, Kodály Központ
Következő esemény
2027.05.11. 19:00
Értékelés (Még nincs értékelve)
  • Jegyek

  • Információk

  • Galéria

  • Szereplők

2027. május 11. 19:00

Elérhető jegyek: Több mint 10 jegy
A feltüntetett jegyárak nem tartalmazzák az Üzletszabályzat által meghatározott Díjtáblázat szerinti esetleges e-díj, kényelmi díj, szállítási költség összegét
Komolyzene
Zene

Örömmel! - mondhatta az est három komponistája a mű megírásának gondolatára, hiszen mindhárom darab nagy sikert hozott az alkotónak, és sok esetben életmentő volt már maga a komponálás lehetősége is.

Bartók Táncszvitje Budapest létrejöttének 50. évfordulójára született, és Bartók akkoriban annyira mellőzött volt, hogy már-már kezdett magára hobbizeneszerzőként tekinteni, így a felkérés a legjobbkor jött, a siker pedig nem maradt el. Wynton Marsalis trombitaszólistaként vált igazán elismertté, az pedig, hogy 2023-ban a svájci Verbier Fesztivál új trombitaverseny írására kérte fel, egyúttal azt is jelentette, hogy nemcsak előadóként, hanem alkotóként is elismerte a nemzetközi szakma. Dvořák pedig a kifejezetten borús hangulatú hetedik szimfónia után megrendelés nélkül, saját örömére kezdte komponálni a sokkal optimistább nyolcadikat, amely egycsapásra hazai és nemzetközi sikert hozott számára, és ma már az egyik legtöbbet játszott szimfóniája lett. Gazdagodjon Ön is örömmel!
Műsor:
Bartók Béla: Táncszvit
Wynton Marsalis: Trombitaverseny
Antonín Dvořák: VIII. szimfónia
Közreműködik:
Tarkövi Gábor - trombita
Vezényel: Hamar Zsolt

Rendezte
Pannon Filharmonikusok