Egyéb programok
Tudomány, ismeretterjesztés, oktatás
Sárneczky Krisztián (kutatásvezető, HUN-REN Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont) előadása
Két év alatt három becsapódó kisbolygót is sikerült felfedeznie Sárneczky Krisztiánnak a Mátrában található Piszkéstetői Obszervatóriumból, ami nagy nemzetközi visszhangot váltott ki, mivel addig mindössze nyolc ilyen égitestet ismert az emberiség. Az utolsó kettő maradványait ráadásul megtalálták Normandiában és Berlin közelében, így átélhette azt, ami csak nagyon kevés csillagásznak adatik meg: a kezében tarthatta kutatása tárgyát. Az előadás a felfedezések műhelytitkai mellett azt is megmutatja, hogy kitartással és egy kis ügyességgel még egy kis országban is lehet nagy eredményeket elérni.
Helyszín: Pécs, Zsolnay Kulturális Negyed, E78 Panorámaterem