Bejelentkezés
Regisztráció
Püspökök, pasák és vezírek

Püspökök, pasák és vezírek

Helyszín
Középkori egyetem, Középkori egyetem
Következő esemény
2024.10.12. 16:00
Értékelés (Még nincs értékelve)
  • Információk
  • Galéria
Egyéb programok
Tárlatvezetés

A séta a Középkori Egyetem kiállításán kezdődik, ahol megismerhetjük az első hazai egyetem alapításának hátterét és a középkori intézmény működését. Kiderül, hogyan is játszott kulcsfontosságú szerepet a pécsi püspök, Koppenbachi Vilmos az egyetem életében. Vilmos püspök pompás, gótikus síremlékét, és végső nyughelyének, az Aranyos-Mária kápolnának festett szobordíszeit is megtekintjük. A megrongált faragványok azonban már a várost megszálló oszmán hadsereg nyomairól mesélnek.
A rombolás mellett megannyi építészeti különlegességgel gazdagodott a város a török hódoltság idején. Az egykori Szulejmán dzsámi érintésével lesétálunk Memi pasa fürdőjének romjaihoz, mely akkor a szépítkezés, a pletykák és az üzleti megbeszélések színtere volt. Végül unokája, Jakováli Hasszán pasa dzsámija felé vesszük utunkat. Magyarország egyetlen minarettel rendelkező és teljes épségben fennmaradt török imahelyén megcsodálhatjuk az iszlám építészet jellegzetességeit.
A séta során azt is megtudjuk, milyen csellel vették vissza a törökverő magyar hősök Pécs városát.

A séta a Középkori Egyetemtől indul (a Székesegyház északi oldalán)
A séta hossza kb. 2 óra
Részvételi díj: felnőtt: 5000 Ft/fő, diák, nyugdíjas, pedagógus: 3800 Ft/ fő
Az árak tartalmazzák a helyszínek belépőjegyeit és az idegenvezetés díját is.

Szervezők: Zsolnay Örökségkezelő Nkft. és Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nkft

Válasszon egy eseményt
korábban
később
2024. október
12
szombat
16:00 - 16:00

Nem elérhető
Nem elérhető
következő napok eseményei
2024. október
19
szombat
16:00 - 16:00

Elérhető jegyek
Több mint 10 jegy
Vásárlás
2024. október
22
kedd
16:00

Elérhető jegyek
Több mint 10 jegy
Vásárlás
2024. október
26
szombat
16:00 - 16:00

Elérhető jegyek
Több mint 10 jegy
Vásárlás
A feltüntetett jegyárak nem tartalmazzák az Üzletszabályzat szerinti esetleges e-díj, kezelési költség, szállítási költség, fizetési szolgáltatási költség, tranzakciós díj összegét.