Bejelentkezés
Regisztráció
Budapest Klezmer Band

Budapest Klezmer Band - Sztárvendég: Jordán Adél

Helyszín
Pécs, Kodály Központ
Értékelés (Még nincs értékelve)
  • Információk
Népzene, világzene
Koncert
Zene

A több mint 33 éves Budapest Klezmer Band immár a hagyományt követve újra a Kodály Központban, ismét fergeteges muzsikával üdvözli a klezmer zene kedvelőit.
A tradicionális zsidó zenét játszó zenekar egyedi hangulatú, koncerttel köszönti a vendégeket.
A neves zenészek igazán lendületes, humorral átszőtt zenei produkciókkal szórakoztatják majd az érdeklődőket.
A klezmer zenekar vendége Jordán Adél, a Budapesti Katonai József Színház művésze. A Máté Erzsi-, a Junior Príma-és Bezerédi-díjas színésznő nem először áll a klezmer zenekarral egy színpadon, a korábbi közös koncert sikerek miatt újabb közös fellépésre invitálták a népszerű művésznőt.

A zenekarról:
A Budapest Klezmer Band az együttes alapítója és vezetője, a munkácsi származású Jávori Ferenc Fegya zenei átiratok komponálásával tradicionális zsidó zenét játszik.
Ezek a dallamok Közép-Kelet-Európa azon területéről származnak, ahol a zsidó zenei kultúra egykor virágzó volt.
A Budapest Klezmer Band Európában és Amerikában egyaránt ismert és közkedvelt, újra és újra sokoldalúságáról tesz tanúbizonyságot. Felléptek a Madách Színház, Kerényi Imre által rendezett "Hegedűs a háztetőn" című musicaljében, a Győri Balett és a Budapest Klezmer Band közös, "Purim, avagy a sorsvetés" című produkciójában. Ezzel az előadással Hollandiában, New York-ban, New Jersey-ben, Szlovákiában, Németországban, Finnországban, Dániában, Svédországban, Olaszországban turnézott a két együttes, mindenhol óriási sikerrel.
Jávori Ferenc Fegya zeneszerzőt, előadóművészt, érdemes művészt, a Budapest Klezmer Band alapító zenekarvezetőjét a magyar zenei kultúra szerves részét képező klezmer stílus nemzetközi népszerűsítéséért, valamint kiemelkedő zeneszerzői és előadóművészi pályája elismeréseként, 2014. március 15-én, Kossuth-díjban részesítették. 2015-ben a zenekart, a "Magyar Zeneművészet" kategóriában, Prima díjjal tüntették ki. A "Közönség Príma Primissima 2015 díját", a Budapest Klezmer Band nyerte el.

A Budapest Klezmer Band zenészei:
Jávori Ferenc Fegya - alapító, zenekarvezető, hangszerelő-zeneszerző - zongora
Kohán István - klarinét
Gazda Bence - hegedű, ének
Nagy Anna - harmonika
Barbinek Gábor - harsona
Máthé László - nagybőgő
Végh Balázs - dob, ütőhangszerek

A feltüntetett jegyárak nem tartalmazzák az Üzletszabályzat szerinti esetleges e-díj, kezelési költség, szállítási költség, fizetési szolgáltatási költség, tranzakciós díj összegét.