45 éves a Budapest Ragtime Band - Ünnepi hangverseny sztárfellépőkkel
Helyszín
Óbudai Társaskör
Értékelés (Még nincs értékelve)
Jegyek
Információk
Galéria
Szereplők
A feltüntetett jegyárak nem tartalmazzák az Üzletszabályzat által meghatározott Díjtáblázat szerinti esetleges e-díj, kényelmi díj, szállítási költség összegét
Jazz
Zene
A hazai jazzélet egyik legnépszerűbb együttese, a Budapest Ragtime Band idén ünnepli fennállásának 45. évfordulóját. A jubileumi koncertre a zenekar a rá jellemző játékossággal, virtuozitással és humorral összeállított műsorral készül, melyben saját átirataik és meglepetéseik is szórakoztatják majd a közönséget. Ez az est nem csupán egy születésnapi koncert, hanem igazi örömünnep lesz!
A ragtime klasszikus darabjai mellett jazz-örökzöldek, filmzenék és zenei paródiák is felcsendülnek – a Budapest Ragtime Band egyedi stílusában, amely immár négy évtizede minden korosztályt képes elbűvölni.
Az együttes nemcsak közönségkedvenc, hanem szakmailag is elismert formáció: 1989-ben eMeRTon-díjat kaptak, 2020-ban pedig a jazz műfajának előmozdításáért elnyerték a Máté Péter-díjat. A zenekar vezetője, Gayer Ferenc a Magyar Köztársaság Ezüst Érdemkeresztje és a Pro Urbe-díj kitüntetettje.
A Budapest Ragtime Band nagy sikerrel szerepelt a világ nagy koncerttermeiben és fesztiváljain Európa-szerte, Kínában, az Egyesült Államokban és a Kanári-szigeteken.
Óbuda Békásmegyer Önkormányzata és az NKA támogatásával

Közreműködik:
A StEfrem Férfikar
ifj. Szakcsi Lakatos Béla - zongora
Balogh Kálmán - cimbalom
Kovács Ferenc - hegedű, ének, trombita
A StEfrem Férfikar
ifj. Szakcsi Lakatos Béla - zongora
Balogh Kálmán - cimbalom
Kovács Ferenc - hegedű, ének, trombita