Irodalmi műsor, felolvasóest
Prózai színház
Színház
Március 20-án Egressy Zoltán új színművével folytatódik az Óbudai Társaskör felolvasószínházi sorozata, amely kortársdrámákból ad egyedi válogatást.
Egressy az egyik legsikeresebb kortárs drámaíró, legismertebb darabja, a Portugál, húsz évig futott a Katona József Színházban, és több mint száz hazai és külföldi bemutatót ért meg. Négy művéből film készült, munkásságát József Attila-díjjal ismerték el.
Terepasztal című új drámájában két emberi sors bontakozik ki: az egyik mozaikdarabokból, a másik elharapott szavakból. A két főszerepet Hajduk Károly és Znamenák István, az Örkény Színház Jászai Mari-díjas színészei játsszák.
A rendező: Forgács Péter
Producer-dramaturgok: Blastik Noémi és Perczel Enikő
Az előadás után pódiumbeszélgetés várja az érdeklődőket.