Pelle János: "Zsidókérdés" és magyar társadalom 1938-1956 - Zsidó Kulturális Napok

A könyv az antiszemitizmus lélektani gyökereit a tiszaeszlári vérvádat is előidéző babonára, téveszmére vezeti vissza. Ez Németországban, Franciaországban vagy Olaszországban sem volt ismeretlen, a vérvád aztán hol nyíltabban, hol csak utalás-szerűen végig jelen volt a zsidók elleni uszítás részeként.
Mindezek mellett a pogromok és bűnbakképzés hátterében mindig a nyomort, a nélkülözést, a társadalmi egyenlőtlenségeket találjuk – 1945 után is. Európában a XIX. század végére már kialakult a nagyszabású, tömeglélektani bűnbakképző mechanizmus – ezt a tömeglélektani hatást vizsgálja az 1945 és ’56 közötti időszakban is. Az 1938-tól tomboló antiszemita propaganda hatása ugyanis nem múlt el varázsütésre, sőt a kommunista párt eleinte igyekezett a saját politikai céljaira hasznosítani. De az áldozatok hozzátartozói, a túlélők sem tudták a megsemmisítésükre törő felfoghatatlan brutalitást feldolgozni, és a „kollektív bűnösségről” szóló viták a rendszerváltás után is megdöbbentő erővel lángoltak föl.

Berend T. Iván előszava
Különleges érdeklődéssel, sőt izgalommal vettem kézbe Pelle János könyvét. És nemcsak mint történész, aki maga is foglalkozott azon évek történéseivel. E könyvben tárgyalt korszakot 1938 és 1956 között - 8-tól 26 éves koromig – ugyanis átéltem, tudatos tanúja voltam, eleinte csak figyelve, de később már a legnagyobb mértékig részévé válva a történéseknek. E kötet nyitó évében elemi iskolába jártam, majd 1941-ben megkezdtem gimnáziumi tanulmányaimat és annak elvégzése után 1949-ben egyetemre mentem, hogy végzés után 1953-ban tanársegédként kezdjem meg egyetemi oktató munkámat. Sajnos azonban számomra nem ilyen egyszerűen és simán, nem ilyen normál menetben teltek azok az évek.
1944 október 30-án a gyermekkorom hirtelen véget ért. Gyermekkori játszótársam és barátom, aki közben egyenruhás pártszolgálatos nyilas lett, ezen a napon jelent meg házunk udvarán német katonák kíséretében és adott át a németeknek. Még 14 éves sem voltam, de életem legnehezebb, legveszedelmesebb szakasza kezdődött. Kálvária járásomat mint rabszolgamunkás kezdtem a német Wehrmachtnak, majd rab voltam a veszprémi és komáromi börtönökben. Ez utóbbiban töltöttem 14-ik születésnapomat, majd egy rettenetes heti lelakolt marhavagon utazás után a dachaui koncentrációs tábor lakója lettem. E kötet záró évében, 1956 október 23-án ott álltam a Kossuth téren a tömegben amikor elindult a népfelkelés. Valóban történelmi időket éltünk. Lezártuk a háború legvéresebb éveit, amikor 800.000 magyar állampolgár, közöttük a magyar zsidóság fele pusztult el a frontokon, a német haláltáborokban és a körülzárt Budapest nyilas terrorja következtében. Reményteljes új világban hittünk, de a legmélyebb nyomorba süllyedtünk a világtörténelem máig legsúlyosabb inflációja idején 1945-46-ban, amikor visszatértünk az ősi cserekereskedelemhez. Én adom a télikabátomat, te adsz zsírt és lisztet. Reméltünk egy új igazságos társadalmat, de helyette súlyos diktatúra szorításába és a nélkülözések világába estünk.
E könyvben tárgyalt időszak tehát életem meghatározó korszaka volt, s egy hosszú életet történészként végigdolgozva, különlegesen érdekelten olvastam el Pelle János könyvét, melyet megvallom, nem tudtam letenni.
Amit ez a kötet előtár, megvallom, zömében ismeretlen volt számomra. Az átélt évek után fél-háromnegyed évszázaddal e könyv lapjairól olyan megdöbbentő világ tárult fel előttem, amire személyes élményeim ellenére sem voltam felkészülve. Megrázó írás, elképesztően hatalmas anyag, dokumentumok tömege és kiváló elemzése, ami egyszerre történelmi és pszichológiai is. A korszak érdekelt résztvevőiről azok írásai, naplói, megnyilvánulásai alapján tömör, de különlegesen találó elemzéseket és értékeléseket kapunk. A szerző nem ismer tabut, a kényes és Magyarországon évtizedeken át kerülgetett témát tényekre alapozott szókimondással és őszinteséggel tárgyalja. Nem egyszerűen a történéseket írja le, hanem egyben egy politikai kényszerpályát is, melyen a magyar társadalom mozgott és egy ijesztő, sajátos tömeglélektani folytonosságot Tiszaeszlártól a tárgyalt korszak végéig. A könyv valódi élmény. Mint kortárs, szemtanú és történész sokat tanultam e kötetből.
E munka jelentősége nagy és nélkülözhetetlen a társadalmi önvizsgálathoz, a szembenézéshez a közelmúlttal, ami annál is időszerűbb, mivel sokan és felelős emberek ma is játszanak a tűzzel. A történelem tanulságait még nem igazán vonták le a magyar társadalom széles rétegei sem, pedig az nélkülözhetetlen egy nagyon szükséges megújuláshoz. Mindenkinek a legjobb meggyőződéssel ajánlom e kiváló könyv elolvasását.

A MAZSIKE és az Óbudai Társaskör közös rendezvénye