Gilyén Péter és Húsvéti Tibor közös, rendhagyó tárlatvezetése.
Gilyén Péter a Bakonyi indiánok jelenlegi vezetője. 1967-ben csatlakozott az indián játékhoz Cseh Tamás hívására, aki a szomszédban lakott.
"Ez egy személyiségnemesítő játék és kulturális életforma. A természetben való élet - pláne csupán kevés kezdetleges eszközzel segítve - néha valóban kemény kihívás elé állítja az embert. Viszont a közösségi és egyéni élmények, melyek csak így élhetők át, úgy tapasztaljuk, megérik ezt." (Gilyén Péter)
Hallhatunk tőle az indián kultúrák fejlődéséről, kölcsönhatásaikról, arról, hogy mit jelent a "természetben-élés" a nyugati kultúrkör számára, illetve az indián közösségek hagyományaiban. Hogyan vált ideáltipikus mintává "az indián" a 20. századi Európában, mit tanít az indián hagyomány a környezet hatásáról az egyén és a közösség működésére, fejlődésére.
Húsvéti Tibor a cserkészet betiltása után lett indián, előadása rávilágít az üldöztetés éveiben is folyamatos magyar "indiánozás" történetére a legvészesebb időkben. Szó lesz majd kalandos ifjúkoráról, az észak-amerikai indiánokkal kapcsolatos kutatómunkájáról és ifjúsági regényéről, a kétkötetesSziú voltamról.
A PIM Esti Extra alatt a kiállítások 20 óráig látogathatók.