Szilvásvárad Masters Nemzetközi Díjugrató Verseny
INEOS Grenadier Szilvásváradi Lipicai Lovasközpont
2025. május 8-11.
Őszi-téli népszokások, borkóstolás, kézműveskedés és libalakoma a Skanzenben november 9-én és 10-én.
A Szent Márton Újborfesztivál és Libator során Márton-napi szokásokkal és az őszi évszakhoz kötődő ízekkel telnek meg a Skanzen portái. A látogatók részt vehetnek borkóstoláson és libalakomán, megismerhetik Szent Márton életét, valamint kézműves foglalkozások keretében elkészíthetik az őszi ünnepkör szimbólumait is.
A hagyomány szerint, „aki Márton-napon libát nem eszik, egész évben éhezik”. Ezért a libaételek elengedhetetlen részei az ünnepi asztalnak. Márton-napra általában már megforrt az újbor, ezért az ünnep az újbor kóstolgatásának jeles napja is volt. Erre utal „A bornak Szent Márton a bírája” mondás is. A lámpás felvonulás évről évre kedvelt programelem, ami idén sem fog hiányozni, emellett készülünk gasztronómiai túrával, amelyet kóstoló pontokkal fűszerezünk. A séta a fenntartható gasztronómia jegyében zajlik majd, amely során különböző ételkészítési és tartósítási eljárásokkal, az ezekhez kapcsolódó tárgyakkal, valamint Márton napjához és az őszi időszakhoz köthető ízekkel ismerkedhetnek meg látogatóink.
• Birkás Pincészet – Izsák
• Bujdosó Szőlőbirtok és Pincészet - Balatonlelle
• Breitenbach Borászat – Bodrogkisfalud – Tokaj
• Dúzsi Tamás Pincéje – Szekszárd
• ÉKKŐ Borműhely – Szentbékálla
• Egedi Bormíves Tanya – Eger
• Halmosi Pincészet - Szekszárd
• Kőhegybor - Szentendre
• Mészáros Pál borház és pince – Szekszárd
• Polgár Pincészet – Villány
• Remete-Bor - Szekszárd
• René’s Wine Heaven – Gyöngyöstarján
• Rustica Borműhely – Szentendre
• Vylyan Pincészet – Kisharsány
Szombat - November 9.
• 10:30 Dóra Áron mesél
• 11:00 Gulyás László vándormuzsikus meséje
• 12:00 Laposa Julcsi és barátai - NÉPI hang-színek ŐSZi gyerekkoncert
• 13:00 Robinzon Kruzo Trio
• 14:30 Mártones koncert
• 16:00 ELÁN Zenekar koncert
• 17:00 Őszbúcsúztató táncház
Vasárnap - November 10.
• 10:30 Dóra Áron mesél
• 11:00 Gulyás László vándormuzsikus meséje
• 12:00 Tápai Dóra – Zeneboulvard gyerekeknek
• 13:00 Dresch vonós koncert
• 14:30 Erdőfű koncert
• 16:00 Fanfara Complexa koncert
• 17:00 Őszbúcsúztató táncház
LANGALÉTA GARABONCIÁSOK előadása a Skanzen Vigadó előtt 10:00 és 14:00.
TEMATIKUS BORKÓSTOLÓ FEJÉRVÁRI GERGŐVEL – Hajdúbagosi lakóház (VI-4)
A programra előzetes regisztráció szükséges, amit a Skanzen Vigadóban lehet megtenni. A kostolók ára: 1500 Ft/fő, max.20 fő/kostoló.
November 9. szombat
12:00 A bölcs szőlőnemesítő – Bakonyi Károly szőlői
14:00 Fenntartható szőlőművelés, vízgazdálkodás és gasztronómia
November 10. vasárnap
12:00 Terroirok terítéken – kis magyar talajtan
14:00 Dunaparti borvidékek – Neszmély és Tolna
KÉZMŰVES VÁSÁR mindkét nap – Nagykőrösi kékfestőműhely előtti út (VI-6)
Őszi csemegék és kézműves termékek: lekvár, méz, szörp, füstölt áru, sajt, szarvasgombás termékek, szappan, ékszer, bőrtáska, viselet, kerámia és fazekas termékek, fajáték, süti pecsét, textiljáték, édesség, sült gesztenye, kürtöskalács.
KÉZMŰVES FOGLALKOZÁS mindkét nap – Kisújszállási vasúti őrház (VI-39)
11:00 Rétessütés
14:00 Tepertős pogácsa sütés(helyszíni regisztráció szükséges)
JÁTÉKHELYSZÍNEK mindkét nap
• Vidám őszi társas munkák: tollfosztás – Hajdúbagosi lakóház (VI-4)
• Szent Márton élete totó – Hajdúbagosi lakóház (VI-4)
• Szent Márton története képekben – Hajdúbagosi lakóház (VI-4)
• Libalegelő – Nagykőrösi kékfestőműhely (VI-6)
• NÉBIH gasztronómiai játékok – Nagykőrösi kékfestőműhely (VI-6)
KÉZMŰVES FOGLALKOZÁS mindkét nap – Őcsényi lakóház (VII-8)
• Boros üveg díszítése
JÁTÉKHELYSZÍN mindkét nap
• Egyensúlyozó ludacskák – Hidasi udvar (VII-2)
• Vidám őszi társas munkák: magválogatás és őrlési munkálatok – Csökölyi udvar (VII-4)
ÜVEGES TÁCOK A LAJTA NÉPTÁNCEGYÜTTESSEL
November 9. szombat 15:00 – Utcasor (VII)
KATOLIKUS SZENTMISE
November 10. vasárnap 14:00 – Óbudavári katolikus templom (VIII-5)
• Szeretetvendégség és Tánc
TÉLI ELŐKÉSZÜLETEK mindkét nap
• Aszalás bemutató – Bagladi lakóház (IX-6)
• Vidám őszi társas munkák – Vöcköndi lakóház (IX-2)
SÜLT GESZTENYE ÁRUSÍTÁS mindkét nap – a Jánossomorjai fogadalmi kápolna mellett (X-3)
KÉZMŰVES FOGLALKOZÁSOK mindkét nap
• Gyertyamártás – Harkai lakóház (X-4)
• Textil liba – Jánossomorjai lakóház (X-5)
• Kenyereszsák-varrás – Jánossomorjai lakóház (X-5)
• Viaszos ételkendő készítése – Fazekas műhely
• Makramé kulcstartó – Süttöri lakóház (X-8)
• Őszi fülbevaló készítés – Süttöri lakóház (X-8)
• Őszi terméskép – Kisbodaki pajta (X-13)
• Lámpáskészítés – Kisbodaki pajta (X-13)
• Textil tök varrása – Kisbodaki pajta (X-13)
• Gesztenye Marci készítése - Kisbodaki pajta (X-13)
• Tűzzománc ékszer-készítés, 1500 Ft – Kisbodaki pajta (X-13)
MÉZESKALÁCS VÁSÁR mindkét nap – Süttöri lakóház (X-8)
MESEVETÍTÉS mindkét nap – Süttöri lakóház (X-8)
• 11:30 Ludas Matyi
• 11:30 Vuk
MESEMONDÁS mindkét nap 13:00, 14:00, 15:00 órakor – Süttöri lakóház (X-8)
A MAGYAR MADÁRTANI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI EGYESÜLET PROGRAMJA mindkét nap – Bábszínház (X-4)
• Természet kincsei: madárfészkek, tojások
• „Madarat tolláról” - Madártoll és madárfelismerés
• Mennyire ismered a vadludakat? - fajismereti játék
• Natura 2000 játszóház - kirakók, memória játékok
MÁRTON NAPI NÉPSZOKÁSOK A LAJTA NÉPTÁNCEGYÜTTESSEL mindkét nap - Ásványrárói lakóház (X-13)
• Citerazene, tánc, népi játékok, papírrózsa készítés
JÁTÉKHELYSZÍN mindkét nap – Állathívogatók tanulása és csutkadobáló – Horvátzsidányi pajta (X-15)
KOVÁCSMESTERSÉG BEMUTATÓ mindkét nap – Szilsárkányi kovácsműhely (X-17)
KÜRTŐSKALÁCS ÁRUSÍTÁS mindkét nap – a Nyúli prés mellett (X-2)
LÁMPÁS FELVONULÁS – SZENT MÁRTON NYOMÁBAN
Mindkét nap 16:30 – találkozási pont: Skanzen Vigadó előtt
Kézműves helyszínünkön készítsd el Márton lámpásodat, erre szükséged lesz!
GASZTRO-TÚRA – ŐSZI FINOMSÁGOKKAL
Mindkét nap 12:15 – előzetes regisztráció a Skanzen Vigadóban, találkozási pont: Nagy térkép
Kockaház – Lakóház, életforma és annak reprezentációja a Kádár-korban – Skanzen Galéria (I.)
Rendszerváltozás vidéken – A vidéki Magyarország 30 éve és most – Nagyrét
A történelem sodrában – Lakosságcsere a Dél-Dunántúlon az 1940-es években – Hidasi lakóház (VII-2)
Búcsú a parasztságtól – Drávacsehi lakóház (VII-12)
Csak egy „kis munka” – Falusiak málenkij roboton a II. világháború végén – Muraszemenyei lakóház (VII-7)
Kocsik és szekerek – Rábcakapi pajta (X-14)
Vagonlakók – Trianon árvái – Vasútállomás peronja
Határjelek – Kisrét
Resti (Bejárati épület)
Jászárokszállási Fogadó (VI-1)
Pékség (VI-8)
Szatócsbolt (X-15)
Korzó kávéház (XI-6)