Húsvétvasárnap és húsvéthétfőn is egész nap színpadi programokkal, koncertekkel, bemutatókkal, kézműves foglalkozásokkal és táncházzal várjuk a látogatókat.
Ha húsvét, akkor Skanzen! A húsvét a legrégibb keresztény ünnep és a legjelentősebb az egyházi év ünnepeinek sorában, mindemellett számos népszokás, hiedelem kapcsolódik hozzá. A vallásos tartalmán kívül a tavaszvárás, a tavasz eljövetelének ünnepe is.
Idén a hamvazószerdától fehérvasárnapig tartó húsvéti ünnepkörhöz tartozó előkészületek és szokások kerülnek a középpontba a fenntarthatóság jegyében. Színpadi programok mellett számos játékos, ismeretátadási helyszínnel, kézműves foglalkozással várjuk a látogatókat. Fenntartjuk a hagyományokat a tojásdíszítésben is. Valamennyi helyszínen természetes alapanyagokat használunk, hagymahéjjal berzselünk, méhviasszal írókázunk.
Az évszakok körforgásának kezdete a tavasz, a természet megújulásának az időszaka. A termékenységvarázslást számos korábbi, jeles napokon végzett mágikus cselekedet is szolgálta a néphit szerint, amit az egyházi szokásokkal egyetemben fontosnak tartottak gazdálkodó elődeink. A tojás így az újjá születő élet és Jézus szimbóluma is egyben, kiemelkedő szerepet kap a húsvéti hagyományokban is, mely sokrétűségét programjaink is bizonyítják.
Húsvétvasárnap - 2025. április 20.
Színpad (Magtár előtti terület (esőhelyszín: Magtár I-20)
11:00 – Csernik Szende mesél
13:00 – BaHorKa Együttes
14:30 – Tímár Sára Zenekara
16:00 – Bognár Szilvia és Csernók Klára Bandája – Szívem kapujában
Húsvéthétfő - 2025. április 21.
Színpad (Magtár előtti terület) (esőhelyszín: Magtár I-20)
11:00 – Gulyás László Vándormuzsikus mesél
12:00 – Csernik Szende mesél
13:00 – Berka Zenekar
14:30 – Húsvéti Kaláka koncert - Kupaktanács
16:00 – Szalóki Ági Zenekara
Tájegységi programok
ÉSZAK-MAGYARORSZÁGI FALU (I.)
SZAGOSVÍZ KÉSZÍTÉS BEMUTATÁSA – Perkupai lakóház (I-10)
TOJÁSDÍSZÍTÉS BEMUTATÓK – Magtár II-20
KÉZMŰVES FOGLALKOZÁS
HÚSVÉTI FINOMSÁG – Filkeháza (I-12)
HÚSVÉTI NÉPSZOKÁSOK a Lajta Néptáncegyüttessel – Cselédház (I-19)
Húsvét Vasárnap
Húsvét Hétfőn
KÉZMŰVES FOGLALKOZÁS
FELFÖLDI MEZŐVÁROS (II.)
JÁTÉKHELYSZÍN
KÉZMŰVES VÁSÁR – Felföldi mezőváros – Köztér (II-12)
FELSŐ-TISZAVIDÉK TÁJEGYSÉG (III.)
HÚSVÉTI ÖRÖMHÍR HOZÓI – LANGALÉTA GARABONCIÁSOK előadása 10:00, 14:00 óra – Felső-Tiszavidék utcasor (III)
ISTENTISZTELET – Húsvéthétfő 13:00 - Mándi református templom (III-5)
Aranymondások – lelki útravaló – Mándi református templom (III-5) – Az Istentiszteleten kívüli időszakban mindkét napon
JÁTÉKHELYSZÍN
KÉZMŰVES FOGLALKOZÁS
JÁTÉKHELYSZÍN
BAKONY, BALATON-FELVIDÉK TÁJEGYSÉG (VIII.)
HÚSVÉTI TITOKTÚRA – játékos felfedező túra gyerekeknek, családoknak – Járd végig a titoktúra állomásait, hogy minél többet megtudj a Húsvéti ünnepről
1. „Áspis kerekes, útifüves, leveles…” Tojásfestés berzseléssel, hagymalevéllel
2. „Irgalmasságát kérik ezen vetésekre…” Húsvét vasárnapi határjárás
Vasárnap 10 és 14 órakor a Bakony-Balatonfelvidék tájegység bejáratától
„Kakaslövés”- Rajzolt kakasra célzás íjjal vagy farkas-űzés zoknilabdával
3. „Ajtó mögött állok, piros tojást várok.” Locsolóvers tanulás; a víz, tisztító ereje
Vízbevető hétfőn mosakodás tálban lévő tojással
4. „Ilyen kerek, ilyen szép…” Tojáskerti játékok, Zöldág-járás
SZENTMISE – Húsvétvasárnap 14.00 – Óbudavári katolikus templom (VIII-5)
X. KISALFÖLD
KOVÁCSMESTERSÉG BEMUTATÓ – Szilsárkányi kovácsműhely (X-17)
ERDÉLY TÁJEGYSÉG (XI.)
JÁTÉKHELYSZÍN
KÉZMŰVES FOGLALKOZÁS
HÚSVÉTI ÉTELKÓSTOLÓ – Balavásári porta (XI-18)
FILMVETÍTÉS a húsvéti szokásokról - Kiskedei kultúrház (XI-17)
IDŐSZAKI KIÁLLÍTÁS
TÁRLATVEZETÉSEK - TEMATIKUS TÚRÁK