A cselédek

„A cselédeket rajta kell kapni, meg kell őket lepni saját magányukban, vagy ha úgy tetszik, abban a magányban, amelyet minden egyes ember érez. Akár természetellenesnek tűnik mindez, akár nem, ezek a cselédek szörnyetegek, mint mi, ha erről vagy arról álmodozunk” – vallotta a bűnözőből lett, börtönből szabadult francia regény- és drámaíró, Jean Genet az először 1947-ben bemutatott darabjáról. Azóta pedig hiába telt el sok idő, hiába jöttek-mentek rendszerek és politikai berendezkedések, az ember mit sem változott. Hiszen egy hierarchikus viszonyban továbbra is párban járnak bennünk azok az érzések – a szeretet és a gyűlölet, a félelem és az elszántság, az alázat és a lázadás -, amelyek a dráma két főszereplőjét, a szolgáló Solange-t és Claire-t az úrnojükhöz, a Madame-hoz fűzik. S akit épp ezért utánoznak, utánozva kifiguráznak, de irigyelnek is, és akivel „szörnyetegekként” végezni is szeretnének…