
Világsztárok a Budapest Jazz Clubban: Raul Midón - Lost & Found
Jegyek
Információk
Galéria
Raul Midónt a New York Times magazin egyszemélyes zenekarként jellemzi, aminek legfőbb oka, hogy koncertjeinek hangzását ütőskísérethez hasonlító gitárjátékkal, egy kezes kongázással és a gitárhúrok pengetése helyett azok puszta lefogásával keltett hangokkal egyedivé. Mindeközben játszi könnyedséggel énekel vagy épp trombitál, ez utóbbit hangszer nélkül, szájával mesterien imitálva a rézfúvós hangszer jellegzetes hangszínét.
Az Új-Mexikóban született gitáros-énekes pályafutása New Yorkban teljesedett ki. A köztudatba 2006-ban robbant be State of Mind című dalával, mely a YouTube-on azóta közel 3 millió megtekintésnél jár. Az utóbbi években pedig eleget tett a TED Talk, sőt, a nagy sikerű Tiny Desk sorozat meghívásainak is. A People magazin által „eklektikus kalandorként” aposztrofált művész az elmúlt években együtt dolgozott Sting-gel, Herbie Hancock-kal, Snoop Dog-gal és Richard Bona-val is.
Magyarországon eddig mindössze kétszer lépett fel, 2016-ban, a Budapest Jazz Orchestra meghívására, ahol a MOM Kultban, majd 2022-ben a BJC-ben adott máig emlékezetes koncerteket.
Ezen a koncerten a 2024-ben megjelent Lost & Found lemezét mutatja be, új és régi rajongóinak.
Ezen az estén a koncerttermet asztalok nélkül, széksorosan rendezzük be. Vouchereket és ingyenes belépésre jogosító zeneiskolai diákigazolványokat erre a programra nem áll módunkban elfogadni.



