
A Merkúr pereme - Kurátor: Bodonyi Emőke
Információk
Galéria
A kiállítás címe a Naprendszer legbelső és legtitokzatosabb bolygójának, a Merkúrnak a megismerésére irányuló, évek óta tartó űrmissziót helyezi fókuszba. Az égitest tudományos kutatására tervezett űrszondát még 2018-ban indították útjára, és bolygó körüli pályára állását eredetileg 2025 végére időzítették. Hét éve halad a célja felé, hogy az űrkutatások időszakában immár harmadik alkalommal fotókat és adatokat kapjunk a Merkúrról. Már az ókori sumérok, görögök, rómaiak is figyelemmel kísérték a Földről szabad szemmel látható planéta működését. Naponta kétszer, a hajnali órákban és az esti szürkületben lehet észlelni, és gyors mozgása miatt kapta a görög istenek fürgelábú hírvivője, Hermész római megfelelőjéről, Mercuriusról a nevét.
A megismerni kívánt külső világ és az emberi mérték kettőssége összegződik a kiállítás Merkúr-értelmezésében. A dimenzióváltások, az eltérő léptékek a legváltozatosabb műalkotásokon és műfajokon – festményeken, szobrokon, fotókon, hang- és videóinstallációkon – keresztül jelennek meg. E különös kontextusban a művész szerepe, zsenialitása, beavatottsága, értelmi és spirituális ereje is felértékelődik. A kiállítás egyik kuriózuma az Egyesült Államokból érkezett. Lois Viktor több mint harminc év tapasztalatát összegző, After Nirvana című legújabb hangszerszobra most először látható Magyarországon.
következő napok eseményei