Szilvásvárad Masters Nemzetközi Díjugrató Verseny
INEOS Grenadier Szilvásváradi Lipicai Lovasközpont
2025. május 8-11.
Négy mű - négy teljesen különböző zenei világ. Két korszak két zeneszerzője, mégis van e sok ellentét mögött valami jóleső egység. Talán a zsenialitás, talán a hangok mögött meghúzódó szeretet. A koncert első felében a szórakozásé a főszerep. Először az iskolapadot épp hogy elhagyó Jörg Widmann bizonyítja be, hogy a techno vad lüktetése is tud szép lenni, sőt, a monoton alapokon nyugvó zene egyszer csak átfordulhat komplex hatszólamú kánonba. Ezt követi Mendelssohn sokak szerint legjobb kamaraműve, a hol játékos, hol megindító, de mindvégig rendkívül dallamos érettkori trió. A szünet után sokkal inkább ellentétek feszülnek egymásnak, hiszen elmúlás kerül szembe fiatalsággal, zenekari hangzás váltja a kamarafelállást, és ezúttal Mendelssohn lesz a pályakezdő és Widmann az érett szerző. Utóbbi a híres zongoristának, a 2022-ben 52 évesen elhunyt Lars Vogtnak állít emléket, míg előbbi számozatlan zongoraversenyével a klasszikus hagyományokra építve épp saját rangját vívja ki a zeneszerzők sorában.
Műsor:
Jörg Widmann: 180 beats per minute
Mendelssohn: 1. (d-moll) zongoratrió, Op. 49
- szünet -
Jörg Widmann: "...und wenn wir uns mitten im Leben meinen" in memoriam Lars Vogt
Mendelssohn: a-moll zongoraverseny, MWV O 2
A Fesztivál eseményeiről képfelvétel készül. A jegy megvásárlásával a látogató hozzájárul, hogy mint a Fesztivál résztvevőjéről videó- és/vagy képfelvétel készülhet a program teljes területén és ideje alatt, melyet a Szervező promóciós célokra felhasználhat.
A szervezők a műsor-, és szereplőváltoztatás jogát fenntartják.
Kiemelt támogató:
Támogató:
A helyfoglalás az egyes szekciókba érkezési sorrendben történik.
Közreműködik:
Chamber Orchestra of Europe
Jörg Widmann - klarinét
Simon Izabella - zongora
Langer Ágnes - hegedű
Karasszon Eszter - cselló
Várjon Dénes - zongora