Antal Mátyás 80

Antal Mátyás 80 - Pászti bérlet 1.

Helyszín
Pesti Vigadó, Pesti Vigadó - Díszterem
Következő esemény
2025.10.31. 19:30
Értékelés (Még nincs értékelve)
  • Információk

  • Galéria

  • Szereplők

Komolyzene
Zene

Műsor:
Joseph Haydn: 80. (d-moll) szimfónia, Hob. I:80
Bartók Béla: Cantata profana, BB 100, Sz 94
***
Igor Stravinsky: Zsoltárszimfónia

Bár korunk meghatározó jelensége a specializálódás, a formátumos muzsikusegyéniségek között ma is találunk olyan művészeket, akik többféle területen nyújtanak emlékezetes teljesítményt. Közülük való Antal Mátyás, aki tanulóéveiben zongorán, fuvolán, nagybőgőn és ütőhangszereken játszott, majd a budapesti Zeneakadémián fuvola és karvezető szakon szerzett diplomát, később pedig a Brüsszeli Királyi Zeneakadémián folytatott karmesteri tanulmányokat. Pályafutása ennek megfelelően színes és sokrétű. 1967-től 1986-ig fuvolaművészként volt tagja az Állami Hangversenyzenekarnak, 1990-től 2016-ig a Nemzeti Énekkar karigazgatója volt, ám eközben mind karmesterként, mind karigazgatóként folyamatosan dolgozott más együttesekkel is, mint a Miskolci Szimfonikus Zenekar vagy a Budapesti Kórus. 2025-ben tölti be 80. életévét, s a jubileumot hangversennyel ünnepeljük. Vezényletével először Haydn 80. szimfóniáját szólaltatja meg a Nemzeti Filharmonikus Zenekar, majd a 20. század két meghatározó oratorikus kompozíciója, Bartók, illetve Stravinsky műve, a Cantata profana és a Zsoltárszimfónia hangzik fel a Nemzeti Énekkar közreműködésével, a Bartók-kompozícióban László Boldizsár és Sebestyén Miklós szólójával.

Várható befejezés: 21:00

A fiú - László Boldizsár - tenor
Az apa - Sebestyén Miklós - basszbariton

Nemzeti Énekkar
(karigazgató: Somos Csaba)

Nemzeti Filharmonikus Zenekar

Vezényel:
Antal Mátyás

2025. október 31. 19:30

Elérhető jegyek: Több mint 5 jegy
A feltüntetett jegyárak nem tartalmazzák az Üzletszabályzat által meghatározott Díjtáblázat szerinti esetleges e-díj, kényelmi díj, szállítási költség összegét