Bejelentkezés
Regisztráció
Egy nyár

Carlo Goldoni

Egy nyár

Helyszín
Katona József Színház
Következő esemény
2025.03.27. 19:00
Értékelés (Még nincs értékelve)
  • Információk
  • Galéria
  • Szereplők
Prózai színház
Színház
Színmű

Fordította: Török Tamara

Goldoni fényes velencei karrierjének utolsó két évében, 1761-62-ben írta A nyaralás trilógiáját.
A darab egy szerelmi négyszög története, két elhibázott szerelem komédiája: a szerelmi téboly kibontakozása, majd visszaterelése a morális korlátok, a társadalmi szabályok, a józan ész határai közé; féltékenység, szorongás, őrlődés az adott szó és a szenvedély között.
A szerelmesek mellett ott vannak a gazdáik viselkedését döbbenten figyelő szolgák, a jószándékú, de mindent csak megbonyolító apa, egy ingyenélő vendég, egy szerelemre éhes, idősödő nagynéni, egy elviselhetetlen jóakaró… – szinte egyenrangú, nagy szerepek, bonyolult, gazdagon kidolgozott jellemek. A nyaraláson részt vevő sok-sok pár története a vágyott és a megélt szerelemnek megannyi módozata, lehetősége, változata.

„Az emberi nyaralások örök kalandja, az elutazások és a visszatérések kalandja, az illúzióé és az évszakok illúziójáé, a már visszahozhatatlan koroké – írta a darabról Giorgio Strehler. – Ha érezhetünk Goldoninál szomorúságot, ha létezik töprengő melankólia ebben a században, olyan melankólia, amely a legmélyén csupa életörömmel, finomsággal és mértéktartással párosul, akkor ez a szomorúság itt a maga teljes fényében mutatkozik meg. Van ebben valami az évszázad halálából, valami egyre hangsúlyosabb hanyatlás. Épp ezért olyan mai a hangulatában a Trilógia.”

 

Rendezte
Ascher Tamás

Szereplők

Filippo, livornói polgár Bezerédi Zoltán
Giacinta, a lánya Borbély Alexandra
Leonardo, szereti Giacintát Bányai Kelemen Barna
Vittoria, Leonardo húga Jordán Adél
Guiglielmo, szereti Giacintát Mészáros Béla
Sabina, Giacinta nagynénje Fullajtár Andrea
Brigida, Giacinta cselédje Pálos Hanna
Ferdinando, élősködő Keresztes Tamás
Fulgenzio, Filippo és Leonardo barátja Dankó István
Costanza, fiatal özvegy Pálmai Anna
Rosina, az unokahúga Erdős Lili m.v.
Pancrazio, Leonardo nagybátyja Elek Ferenc
Tognino, szerelmes Rosinába Jakab Balázs
Paolo, Leonardo mindenese Gloviczki Bernát
Tita, Costanza szolgája Szacsvay László
Beltrame, Pancrazio szolgája Ujlaki Dénes
Aldo, Filippo szolgája Bán János
Dizőz Matisz Flóra Lili m.v./Roszik Hella m.v.

Alkotók

Díszlet Khell Zsolt
Jelmez Szakács Györgyi
Dramaturg Török Tamara, Balázs-Piri Noémi
Világítástervező Bányai Tamás
Zene Matisz Flóra Lili
Sound designer Vajdai Vilmos
Súgó Boncza Anita
Ügyelő Valovics István
Asszisztens Tiwald György
Rendező Ascher Tamás

 

Válasszon egy időpontot
2025. március
27
csütörtök
19:00

Sajnos erre az előadásra már elfogytak a jegyek
Elfogyott

következő napok eseményei
2025. április
11
péntek
19:00

Sajnos erre az előadásra már elfogytak a jegyek
Elfogyott
2025. április
12
szombat
19:00

Sajnos erre az előadásra már elfogytak a jegyek
Elfogyott
2025. április
13
vasárnap
19:00

Sajnos erre az előadásra már elfogytak a jegyek
Elfogyott
2025. április
17
csütörtök
19:00

Sajnos erre az előadásra már elfogytak a jegyek
Elfogyott
2025. április
25
péntek
19:00

Sajnos erre az előadásra már elfogytak a jegyek
Elfogyott
2025. május
4
vasárnap
19:00

Elérhető jegyek
Több mint 10 jegy
Vásárlás
2025. május
13
kedd
19:00

Elérhető jegyek
Több mint 10 jegy
Vásárlás
2025. május
17
szombat
19:00

Elérhető jegyek
Több mint 10 jegy
Vásárlás
2025. május
24
szombat
19:00

Elérhető jegyek
Több mint 10 jegy
Vásárlás
A feltüntetett jegyárak nem tartalmazzák az Üzletszabályzat által meghatározott Díjtáblázat szerinti esetleges e-díj, kényelmi díj, szállítási költség összegét