Aki az elmúlt 20 évben részt vett már Arcus Temporumon, vagy az elmúlt 800 évben járt a pannonhalmi Bazilikában, pontosan tudja, hogy itt másik dimenzió várja az idelátogatókat. Kiszakadás a mindennapokból, töltődés, tisztulás, béke. Épp ezért igen nehéz búcsút venni ettől a környezettől, és visszarázódni a hétköznapokba. Ugyanígy nem egyszerű zeneileg lezárni egy háromnapos fesztivált, és elköszönni a közönségtől. Vagy épp Eötvös Pétertől, akinek itt lett volna a helye, a sors mégis úgy hozta, hogy a koncertek már csak az emléke előtt tiszteleghettek. Búcsúzik tehát az Arcus idei művészeti vezetője, Keller András, az együttesei, vagyis a Concerto Budapest és a Ligeti Ensemble, és persze búcsúzik Mozart és Eötvös. Utóbbi az emberi lelket vizsgáló Respond című darabjával, amely korábbi brácsaversenyének átdolgozása, és egy imádott személytől vett búcsú végtelen szomorúságáról mesél. Oldásként Mozart Gran Partitája szól, amely szép pillanatokkal és pozitív üzenetekkel bocsát minket útra, hiszen nem minden búcsú örök, és az örök búcsúk mellett is ott van a megszámlálhatatlan emlék, amely ugyancsak örökkévaló.
Műsoron:
Eötvös Péter: Respond
Mozart: Gran Partita K. 370a
A Fesztivál eseményeiről képfelvétel készül. A jegy megvásárlásával a látogató hozzájárul, hogy mint a Fesztivál résztvevőjéről videó- és/vagy képfelvétel készülhet a program teljes területén és ideje alatt, melyet a Szervező promóciós célokra felhasználhat.
A szervezők a műsor-, és szereplőváltoztatás jogát fenntartják.
Közreműködik:
Szűcs Máté - brácsa
Concerto Budapest
Vezényel:
Keller András