Bejelentkezés
Regisztráció
Pintér Béla és Társulata: Az Őrült, az Orvos, a Tanítványok és az Ördög

Pintér Béla

Pintér Béla és Társulata: Az Őrült, az Orvos, a Tanítványok és az Ördög

Helyszín
Szkéné Színház
Értékelés (Még nincs értékelve)
  • Információk
  • Galéria
  • Szereplők
Prózai színház
Színház
Színmű

Máté Edina, a Szegedi Hittudományi Egyetem másodéves hallgatója meglátja az emberiség jövőjét. Látomásának lényege a következőképpen írható le:
Az „ipszilon kromoszóma jelenség” következtében, a fiú újszülöttek száma a közeljövőben drasztikusan lecsökken. Egyfajta „nemi pólusváltás” zajlik le a földön száz éven belül. Minden jelentős pozíciót nők foglalnak majd el, a miniszterelnöktől a pápáig. A végső kataklizma azonban akkor következik be, amikor találnak Egyiptomban egy négyezer éves, ó- héber cserépdarabot melyen nőnemben olvasható Isten neve.
Ilyen, és ehhez hasonló víziókat lát tehát Edina. Tapasztalatait megosztja néhány emberrel, akik teljesen félreértik. Őrültekházába kerül.
Sorsa egyre több hasonlóságot mutat egy kétezer évvel ezelőtti zsidó-szekta alapítójának életútjával.

Díjak:
XIX. Stúdiószínházak Fesztiválja, Eger: A legjobb előadás

Az előadás hossza: 90 perc, szünet nélkül
Bemutató: 2007. október 1.
Korhatár: 16 év

Rendezte
Pintér Béla

Szereplők:
Máté Edina: Pető Kata
Máté Marika: Enyedi Éva
Máté József: Szabó Zoltán
Angyal Hajnal: Szalontay Tünde
Hajdú László: Thuróczy Szabolcs
Bíró Melinda: Messaoudi Emina
Olasz Botond: Takács Géza
Béla atya: Pintér Béla

Zenészek:
Sipos Gergő / Vámos Marcell – cselló
Póta György – bőgő
Kéménczy Antal / Szakács István – zongora

Alkotók:
Dramaturg: Enyedi Éva
Zenei munkatárs: Kéménczy Antal
Jelmez: Benedek Mari
Jelmeztervező munkatársa: Kiss Julcsi
Tér: Tamás Gábor
Fény: Horváth Virgil, Sári László
Hang: Gyirán Péter, Farsang Áron, Benkocs Gábor
Műszak: Berecz Csaba, Berecz Eugén, Károlyi Roland, Károlyi Norbert
Maszkok: Kovács Dániel
Énektanár: Berecz Bea

Zene:
Darvas Ferenc
Pergolesi, Mozart és Allegri művei alapján

Rendező munkatársai:
Hornyák Dóra, Nagy Krisztina, Horog Sára

Írta és rendezte: Pintér Béla

A feltüntetett jegyárak nem tartalmazzák az Üzletszabályzat által meghatározott Díjtáblázat szerinti esetleges e-díj, kényelmi díj, szállítási költség összegét