Az erdőben minden a természet rendje és körforgása szerint zajlik. Ez a nap mégis kicsit más, hiszen kis mókusok születnek. Bár ez is a természet rendje szerint van. De, az egyik kis mókus, Misi, más, mint a többiek, fekete a farkincája. Később az iskolában nem csak ezzel lóg ki társai közül, hanem azzal, hogy rosszalkodik és különcködik. Nem akar úgy élni, mint a többi mókus, nyáron gyűjtögetni az élelmet, hogy legyen majd télre. Amikor megtudja Szajkó nénitől, hogy egy távoli vidéken létezik egy örökké termő fa, azonnal elszökik otthonról.
Elképesztő kalandok várnak rá, meg persze veszélyek is. Elfogják, és egy állatkereskedésbe viszik, ahonnan megszökik. Utazik a tengeren, a sivatagon és a dzsungelen keresztül. Barátokat szerez és legyőzi az ellenségeket!
De tényleg az a barát, akiben rögtön megbízunk? Tényleg csak jót akarnak nekünk az ismerőseink? Tényleg semmi hasznosat nem tanul a diák az iskolában? Tényleg jobb egy távoli vidéken élni, mint otthon? Ezekre a kérdésekre is választ kaphatunk legújabb családi musicalünkben. Tersánszky Józsi Jenő meséjét Peller Károly írta és álmodta színpadra. Zenéjét a nagy sikerű Tanár úr, kérem! című musical szerzője, Nyitrai László írta, a dalszövegeket pedig a musical sztárok fiatal generációját képviselő Cseh Dávid Péter. Látványos és izgalmas produkciót ígérhetünk kicsiknek és nagyoknak!
Időtartam: 2 x 45 perc
Rendezte
Peller Károly
Szereplők:
Misi: Cseh Dávid Péter / Pásztor Ádám
Szajkó néni: Janza Kata / Kékkovács Mara
Bumba: Gábor Márkó / (Oláh Béla)
Matróz, Kacifánt, Suta, Cirkuszigazgató: Horváth Dániel / Peller Károly
Tanítónő, Lomha: Siménfalvy Ágota / (Kékkovács Mara)
Misi apukája, Gyurrri 1: Tarlós Ferenc / (Vígh Gergő)
Misi anyukája, Gyurrri 2: Pacskó Dorka
Gyurrri 3., Matróz segéd, Apa-pirra-soka-tir, Muki: Oláh Béla / (Vígh Gergő)
Gyurrri 4., Kígyó: Becz Bernadett
Krokó, Sakál: Braga Nikita / (Horváth Dániel)
Mókusok, Gyurrrik, Fakír segédek, Cirkuszi artisták: Albert Réka, Baki Eszter, Bóna Gábor, Várkonyi Hédi
Alkotók:
Díszlet- és jelmeztervező: Széll Tímea
Zenéjét szerezte és a hangszerelést készítette: Nyitrai László
Dalszövegíró: Cseh Dávid Péter
Tersányszky Józsi Jenő "Misi mókus kalandjai" című műve alapján a színpadi változatot írta: Peller Károly
Koreográfus: Szkáli Edina
Rendező: Peller Károly