Egy szegény takarítónő eladja születendő ikrei közül az egyiket gyermektelen, jómódú főnökasszonyának, szebb jövőt álmodva neki. Lehetnek-e a fiúk később barátok, ha egyikük proli családban nő fel, ahol szegénység és bűnözés szaga van még a gyerekjátékoknak is, másikuk pedig magániskolába, egyetemre jár? Mi esik nagyobb lattal sorsunk alakulásában: felnevelőink társadalmi helyzete, vagy természetes tehetségünk? Maradhat-e büntetés nélkül a bűn, ha jó szándékú volt az indíték? Létezik-e igazság egy olyan világban, ahol a pénztárca az úr? Lélekbe markoló, fájdalmas történet, és kétségbeesetten lázadó sikoly – mai világunk igazságtalanságai ellen.
A londoni premier évében, 1983-ban elnyerte a legjobb új musicalnek járó Laurence Olivier-díjat. Ezzel vette kezdetét a darab 24 évig tartó töretlen sikere: a Vértestvérek a West End történetének harmadik leghosszabb ideig futó musicalje. A neves brit szerző, Willy Russell zenés művét a József Attila Színház Nagyszínpadán láthatja a közönség, Lengyel Ferenc rendezésében.
Az előadás a Hofra Színházi és Irodalmi Ügynökség, valamint a PROSCENIUM Szerzői Ügynökség engedélyével jött létre.
Bemutató: 2023. szeptember 30.
Rendezte
Lengyel Ferenc
Szereplők:
Anya: Pikali Gerda
Narrátor: Chajnóczki Balázs
Mrs. Lyons: Szabó Emília
Mr. Lyons: Blazsovszky Ákos
Mickey: Fekete Gábor
Eddie: Lukács Dániel
Sammy: Horváth Sebestyén Sándor
Linda: Horváth Csenge
Testvérek, barátok:
Kékesi Diána
Kucskár Kamilla e.h.
Veres Dóra
Vianello Julia
Czakó Gábor
Horváth Ádám
Horváth Barnabás e.h.
Jakab Roland
Zenekar:
Seres Tamás (hegedű)
Dávid József/Németh Attila (klarinét/szaxofon)
Sonkovits Lóránd/Tulkán Péter (trombita)
Antoni Arnold (gitár)
Kőszegi Péter/Pál Gábor (basszusgitár)
Irmalós Gábor (ütő)
Alkotók:
Díszlettervező: Ábrahám Péter
Jelmeztervező: Lengyel-Szabó Zita, Lengyel Adél
Zenei vezető, karmester: Kéménczy Antal
Karmester: Furák Péter
Koreográfus: Gyulai Júlia
Koreográfus asszisztens: Horváth Ádám
Dramaturg: Szokolai Brigitta
Súgó: Törőcsik Eszter
Ügyelő: Stefán Gábor
Rendezőasszisztens: Jámpa Kriszta