Bejelentkezés
Regisztráció
A vége

Bartis Attila - Mikó Csaba

A vége

Helyszín
Radnóti Színház
Következő esemény
2023.12.28. 19:00
Értékelés (Még nincs értékelve)
  • Leírás
  • Galéria
  • Szereplők
Színmű
Színház
Prózai színház

„…az egyetlen, ami kiűzheti belőlünk a magányt, az a másik szívverése a saját mellkasunkban”

Bartis Attila

Bartis Attila 2015-ös nagyregényéből Mikó Csaba készít adaptációt a Radnóti Színház számára. A vége egy fotográfus szerelmeinek, családjának, karrierjének, s ezzel együtt a huszadik századnak összegzésre, feldolgozásra vagy éppen lezárásra váró, viharos története. A több generáción átívelő, emlékezetes alakokkal teli történet Szabad Andrásainak szerepében három színészt is láthatunk, az előadást Porogi Ádámmal, László Zsolttal és Katona Péter Dániel egyetemi hallgatóval a főszerepben Nagy Péter István rendezi.

“Ez a regény megad mindent, amit egy regény adhat: igazságot, őszinteséget, atmoszférát, mesét. Meg mindehhez még valamit, amit Bartis Attila rajongói már ismernek: az érzelmek olyan elképesztő erejű sodrását, ami magába ránt, és nem ereszt. Mindegy, hogy az olvasó mániákusnak tartja-e Szabad Andrást, vagy pedig halálosan beleszeret, mindenképpen azt érzi, csak úgy érdemes élni, ahogy ő: ezen a hőfokon. Az ilyen szereplőt nevezzük főhősnek. Vele kell menni.” | Kemény István

Bemutató: 2023. március 5. vasárnap
Az előadás hossza: kb. 3 óra 30 perc (egy szünettel)

A vége előadásunkban erős és stroboszkópszerű fényhatásokat alkalmazunk.

Az előadás megtekintése 16 éven aluliaknak nem ajánlott!

Rendezte
Nagy Péter István

Játsszák:
Szabad András (Éva után) / Apa: László Zsolt
Szabad András (Évával): Porogi Ádám
Szabad András (Éva előtt): Katona Péter Dániel
Éva: Lovas Rozi
Anya / Grófnő / Keresztes Dalma: Kováts Adél
Kornél: Rusznák András
Imolka / Szentiváni Klári / Johanna / Lilla: Berényi Nóra Blanka
Selyem Adél / Nóra: Bata Éva
Kőszegi János / Broch: Pál András
Reisz / Dr. Zenta / Lovas Antal: Bálint András

Bartis Attila regényéből írta: Mikó Csaba

Dramaturg: Sándor Júlia
Díszlettervező: Schnábel Zita
LED design: Wurk Ikona
Jelmeztervező: Pattantyus Dóra
Zene: Dargay Marcell, Csizmás András
Sound design: Csizmás András
Ügyelő: Kónya József
Súgó: Farkas Erzsébet
A rendező munkatársa: Ari Zsófi

Válasszon egy eseményt
korábban
később
2023. december
28
csütörtök
19:00

Elérhető jegyek
Több mint 5 jegy
Legolcsóbb
8 600 Ft
Legdrágább
10 200 Ft
Vásárlás
következő napok eseményei
2024. január
28
vasárnap
17:00

Elérhető jegyek
4 jegy
Legolcsóbb
8 600 Ft
Legdrágább
10 200 Ft
Vásárlás