Fekete-Fehér

Egy hotelszoba – akár egy börtön cellája. Van idő mesélni, van idő játszani. A magányos fogoly megpróbálja minden áron ép elmével túlélni az új hatalom pusztító elnyomását. A végeláthatatlan kihallgatásokat. Hogyan segíthet mindebben a sakk? Hol kezdődik a játékszenvedély és hol válik őrületté? Csak úgy sorjáznak a játszmák, amelyeket le kell játszani, úgy önmagával, mint a másik színnel és a hatalommal.


Fotó: Rácz Gabriella

Tessék beszállni. A hajó hamarosan kifut. Ahogy a gondolkodási idő, amely a következő lépés megtételére rendelkezésre áll. Szóval? Beszáll? Leül? És lép végre-valahára? 

A Fekete-fehér az intellektus, a műveltség, az egyén hatalommal és saját magával vívott harcáról szól, méghozzá a szereplők zseniális sakkpartijának izgalmas megjelenítésén keresztül. A monodráma azért tud érvényesen megszólalni, mert a hatalom és az egyén viszonyát, a túlélést és annak árát úgy mutatja be, hogy közben tanúi lehetünk, milyen következménnyel jár, amikor a jótéteményként segítségül hívott királyi játék szenvedéllyé, sőt őrületté válik.

A Fekete-fehér feszültségét többek között a főszereplő, Dr. B. alakjának különös titokzatossága adja, és az, hogyha a játszma elkezdődött, sohasem tudhatod, hogy a végén a győztes vagy a vesztes oldalon állsz majd. A monodráma szereplői, egytől-egyig Göttinger Pál megformálásában, saját értékrendjük és igazságuk szerint cselekednek.