Bejelentkezés
Regisztráció
Bálint + Jordán = 160

Bálint + Jordán = 160

Helyszín
Rózsavölgyi Szalon - Arts&Café
Következő esemény
2023.01.13. 19:30
Értékelés (Még nincs értékelve)
  • Leírás
  • Galéria
Színmű
Színház
Prózai színház

Bálint András és Jordán Tamás közös darabot írtak - barátságukról, színházszenvedélyükről, szerencséről, tehetségről, társakról, kortársakról, nagy generációkról, hűségről, csalódásról. Arról, ami volt, ami van, és ami még lehet.

A színházi egyenlet megoldása: ugyanabban az évben születtek. 1943-ban. 2023-ban lesznek 80 évesek. Jordán januárban, Bálint áprilisban. Gyerekkoruk óta barátok. Szomszédok voltak a szülők. Ők együtt fociztak, gombfociztak. Az egyik szeretett győzni, a másik hagyta a többieket nyerni. Egy iskolába jártak. Egy színjátszókörbe. Mindketten színészek lettek. Igazgatók. Színházcsinálók. Az egyik úgy volt a Nemzeti Színház igazgatója tizenegy hónapig, hogy még nem volt épület, és az nem is épült fel. A másik a felépített Nemzeti direktora lett, s öt évig vezette. Baráti figyelemmel és hűséggel szeretik egymást. 72 éve.

Mindezt darabbá írták. Kétszemélyes előadásukba "vendégül hívták" a közös kedvencet, Molnár Ferencet, az egykori budapesti polgárság íróját, aki az újságíró-krónikás pontosságával ismerte a száz évvel ezelőtti város életét. De mintha csak ma lenne... Bálint András és Jordán Tamás a saját történeteik mellé beemelték Molnár Ferenc különlegesen szép írásait is.

Október 27-én volt az olvasópróba a Rózsavölgyi Szalonban. Ők rendezik saját magukat. Végtelen boldogság számunkra, hogy mindketten úgy érezték, itt szeretnék bemutatni a "kettős születésnapi" előadásukat.

Premier: 2023. január 13-án, Jordán Tamás születésnapjához kapcsolódóan.

Válasszon egy eseményt
korábban
később
2023. január
13
péntek
19:30

Jegyár
7 500 Ft
Nem elérhető
következő napok eseményei
2023. január
22
vasárnap
16:00

Elérhető jegyek
Több mint 5 jegy
Jegyár
7 500 Ft
Vásárlás
2023. január
22
vasárnap
19:30

Elérhető jegyek
Több mint 5 jegy
Jegyár
7 500 Ft
Vásárlás
2023. január
31
kedd
19:30

Elérhető jegyek
Több mint 5 jegy
Jegyár
7 500 Ft
Vásárlás