Bejelentkezés
Regisztráció
Karinthy Színház

Karinthy Színház

Következő esemény
2023.05.31. 19:00
  • Leírás
  • Elérhetőség

Jegyet nem áll módunkban visszaváltani, akár személyesen, akár online történt a vásárlás. Jegyet kizárólag elmaradt rendezvény esetén váltunk vissza.
Az előadást megelőző hetedik munkanapig lehetőség van a megváltott jegy más időpontra történő cseréjére. Jegycsere esetén pénzt visszaadni nem áll módunkban. .

A Karinthy Színház még jóval a rendszerváltás előtt alakult, vállalkozásként. Úttörő tevékenysége, Buda egyetlen folyamatosan játszó, önálló kőszínházaként, a színházi struktúraváltás egyik példája is, mely ma már sajátos szellemiséget hordozó színházi műhellyé válva mind a szakma és a kritika, mind a közönség támogatását élvezi. A megalakulást a XI. kerületi Tanács bátorsága tette lehetővé.

A Hököm Színpad néven létrejövő új színházi forma, a régóta vágyott és addig vajúdó színházi struktúraváltás első hírnöke lett.

Az évadok során rengeteg sztár megfordult színházunkban. Meghívtuk vendégnek az 50 éve Madridban élő egykori csillagot, Muráti Lilit, aki Neil Simon ősbemutatónkon a Nagymama soha, nagymama szerepét alakította. Élete utolsó szerepében a Karinthy Színház színpadán fejezte be nagyívű színészi pályáját Turay Ida, a Korai fagy című előadásunk egyik főszerepében.Számtalan fiatal kezdte itt pályáját, először jutva jelentősebb feladathoz. Ők ma már ismert művészek, vagy főiskolások: Németh Kristóf, Haumann Petra, Kolovratnik Krisztián, Lengyel Tamás, Seszták Szabolcs, Miller Zoltán, Zakariás Éva, Poós Balázs, Major Róbert.

A magánszínházak a háború előtt természetes képződményei voltak a színházi életnek. A háború utáni államosítással eltűntek a történelem süllyesztőjében. Csaknem 40 évet kellett várni arra, hogy újra megjelenhessenek és színházi életünket színesítve fontos tényezői legyenek mai kulturális, művészi, / és működésük jellegénél fogva /, gazdasági életünknek. Közöttük korelnökként létrehozott a Karinthy Színház, ahol az évek során több mint 50 bemutató született, jelentős művészek részvételével, több száz színművészt juttatva folyamatosan művészi feladatokhoz és pénzkereseti munkához, nagymértékben csökkentve ezzel az egyre jelentősebb művészi munkanélküliséget is. A színház műhelyén belül színészi stúdió keretében, művészi oktatás is folyik. Az előadásainkban megjelenő fiatalok közül ma már többen a Főiskola végzett, vagy aktív hallgatóivá váltak, vagy sikeresen működnek a színi pályán.

Úgy gondolom: A Karinthy Színház léte, működése, sikere és színvonala ma már vitathatatlan tény. Alapítója és mindvégig vezetője, Karinthy Márton 1997. március 15-én a Magyar Köztársasági Érdemérem Tiszti Fokozatát vehette át a Parlamentben.

Karinthy Színház

1115. Budapest, Bartók Béla út 130./b

A SZÍNHÁZ JEGYEKET CSAK ELMARADT ELŐADÁS ESETÉN VÁLT VISSZA.
JEGYEKET LEGKÉSŐBB ELŐADÁS ELŐTT 7 NAPPAL VAN LEHETŐSÉG CSERÉLNI A SZÍNHÁZ SZERVEZÉSÉN.

A JEGYEK ÁRA TARTALMAZZA A RUHATÁR DÍJÁT IS.
A KÉSŐN ÉRKEZŐK CSAK SZÜNETBEN FOGLALHATJÁK EL A HELYÜKET.


Helyszín: Google Maps
Találatok szűrése
Időpont
Kategória
Szűrés
  • Produkciók (6)
  • Események (12)
Vásárlás
A bűvös szék
A bűvös szék  
Karinthy Színház
2023. június 5-13.
Vígjáték
Színház
Prózai színház
Vásárlás
Egy különleges nap
Egy különleges nap  
Karinthy Színház
2023. június 3-4.
Dráma
Színház
Prózai színház
Vásárlás
Lököttek
Lököttek  
Karinthy Színház
2023. június 7. 19:00
Vígjáték
Színház
Prózai színház
Vásárlás
Maga lesz a férjem
Maga lesz a férjem  
Karinthy Színház
2023. május 31. 19:00
Vígjáték
Színház
Prózai színház
Vásárlás
Meztelen Igazság
Meztelen Igazság  
Karinthy Színház
2023. június 14. 19:00
Színmű
Színház
Prózai színház
Vásárlás
Nagymester
Nagymester  
Karinthy Színház
2023. június 9-11.
Vígjáték
Színház
Prózai színház

Maga lesz a férjem   Nem elérhető

2023. május 31. 19:00
Karinthy Színház

Egy különleges nap  

2023. június 3. 19:00
Karinthy Színház
Vásárlás

Egy különleges nap  

2023. június 4. 17:00
Karinthy Színház
Vásárlás

A bűvös szék  

2023. június 5. 19:00
Karinthy Színház
Vásárlás

A bűvös szék  

2023. június 6. 19:00
Karinthy Színház
Vásárlás

Lököttek  

2023. június 7. 19:00
Karinthy Színház
Vásárlás

Nagymester  

2023. június 9. 19:00
Karinthy Színház
Vásárlás

Nagymester  

2023. június 10. 19:00
Karinthy Színház
Vásárlás

Nagymester  

2023. június 11. 17:00
Karinthy Színház
Vásárlás

A bűvös szék  

2023. június 12. 19:00
Karinthy Színház
Vásárlás

A bűvös szék  

2023. június 13. 19:00
Karinthy Színház
Vásárlás

Meztelen Igazság  

2023. június 14. 19:00
Karinthy Színház
Vásárlás