Bejelentkezés
Regisztráció
Pulzus Vonósnégyes

Pulzus Vonósnégyes

Következő esemény
2023.10.18. 19:30
  • Leírás

A Pulzus vonósnégyest Rajncsák István és Mahdi Kousay alapította 1999-ben, elsõ koncertjüket Portugáliában adták.

2002-től 2018-ig a primárius Pilz János volt, aki több mint 20 évet töltött alapító tagként a világhírű Keller vonósnégyesben, a 2. hegedű szólamát Lesták Bedő Eszter, az Erkel Ferenc Kamarazenekar koncertmestere játszotta. Mind a négyen a Budapesti Fesztiválzenekar művészei.
2022 tavaszán a Liszt díjas Sipos Gábor, csatlakozott az együtteshez, akinek a kamarazenélésben már említésre méltó eredményeket szerzett, úgyis mint, az Auer vonósnégyes alapítója.

A vonósnégyes sikerét az elmúlt több mint 20 év bizonyítja. A zenekari és szólista feladatok mellett változatlan lelkesedéssel készülnek új műsorokkal és színes repertoárral az évi öt bérletes és telt házas hangversenyre és egyéb felkérésekre. 2016-ban és 2018-ban Dániában turnéztak.

A Pulzus vonósnégyes vállalkozó kedvét jelzi az is, hogy szívesen játszanak kibővített felállásban, ezzel is tovább színesítve repertoárjukat. „Alkalmi” partnereik közül kiemeljük Pivon Gabriella (fuvola), Konrád György (mélyhegedű), Rados Ferenc, Csalog Gábor, Jandó Jenő, Nagy Péter és Fülei Balázs (zongora), továbbá Bényi Tibor, Kertész Ottó és Perényi Miklós (gordonka) emlékezetes közreműködését.

Örömmel tapasztalható, hogy a kamarazenében ritkábban hallható hangszerek művészei is idõrõl idõre meghívást kaptak, mint például Bábel Klára (hárfa), Szőke Zoltán (kürt), Herencsár Viktória (cimbalom), Pálfalvi Tamás (trombita). A 2021/22-es szezonban Vörös Eszter bandoneon (a mai harmonika egyik fajtája) művész volt a legkülönlegesebb hangszerrel rendelkező, aki műsorával az argentin tangó világába nyújtott betekintést. Számos rádiófelvétel és 2 CD õrzi játékukat, egy Haydn, Dvorak és Sosztakovics műveket tartalmazó élõ felvétel, és Reinhold Glier vonósnégyeseinek lemeze a Hungaroton gondozásában.

Sikeres művészi munkájuk eredményeként nyertesei lettek a Filharmónia Magyarország Végh Sándor vonósnégyes programjának, melynek keretében a 2021/2022-es hangverseny szezonban 10 koncertet adnak országszerte.

A pandémia kezdetétől minden koncertjüket megtartották élő közvetítéssel, ha éppen csak úgy lehetett. Ezek megtekinthetőek a a Youtube-on.

Találatok szűrése
Időpont
Kategória
Szűrés
  • Produkciók (5)
  • Események (5)
  • Bérletek (1)