Minden kezdete és eredete, a teremtés és születés - a művészet egyik legősibb témája. A HAB őszi kiállítása ezt az időtlen témát járja körbe Ádám és Évától a gyermek születéséig. Ám egy tárlat, természeténél fogva, csak ízelítőt tud adni e szerteágazó tárgykörből. A téma áttekintését kívánja kiegészíteni a HAB művészettörténeti szabadegyetem sorozata, amely a Genezis és születés témájába nyit betekintést, a középkoról napjainkig. Előadásaink minden művészetek iránt érdeklődő számára nyitva állnak.
Október 10.
Dr. Kusler Ágnes, művészettörténész (ELTE BTK adjunktusa)
Hat nap. A Teremtés napjainak ábrázolásai a régi művészetben
A világ keletkezése a történelem során minden civilizációt
foglalkoztatott. A keresztény kultúrkör számára a világ teremtésének történetét Mózes első könyve, a Genezis tartalmazza. A Biblia szerint Isten az őskáoszból hat nap alatt teremtette meg a világot, és az azt benépesítő állatokat, embereket. A Teremtés napjainak bibliai enigmatikus leírása, és annak ábrázolása a középkor és kora újkor művészeit komoly kihívás elé állította, de mégis igen gazdag és változatos ikonográfiai tradíció kialakulásához vezetett. Az alkotók kompozícióik megalkotásához segítségül hívtak korábbi ábrázolási hagyományokat is. Sok esetben a Teremtés ábrázolásain összekapcsolódott az antik-profán és a keresztény ikonográfia. Az előadás a Teremtés napjainak ábrázolásait mutatja be a régi művészetben, különleges műalkotásokon keresztül.
Október 31.
Kissné Dr. Budai Rita, művészettörténész (Tomori Pál Főiskola, MOME)
Ádám és Éva a Paradicsomban és azon kívül. Az első emberpár megjelenítése a képzőművészetben.
Az első emberpárt és a paradicsomkertet gyakran ábrázolták a kereszténység első századaitól fogva, elsősorban teológiai és erkölcsi célzattal. A reneszánsz korszaktól fogva újabb jelentésrétegek kapcsolódtak a témához, Ádám és Éva alakja megfelelt többek közt a tökéletes emberi test, valamint a férfi-nő kapcsolat bemutatására is. Az előadás ezekből mutat be egy válogatást.
November 14.
Dr. Révész Emese, művészettörténész (ELTE BTK docense)
A tabu: Szülés, születés, terhesség ábrázolása a 19-20. századi művészetben.
Miközben a világ legtermészetesebb dolga, a nő várandósságának állapota és a gyermek születése, képi ábrázolása a nyugati hagyományban igencsak szabályozott, leginkább Mária és Jézus történetére korlátozott. Kik hágták át a várandós meztelen test ábrázolásának tabuját a századforduló művészetében? Hogyan ábrázolta a 20. századi modern művészet a születés témáját? Az előadás egy képi tabu feloldásának történetét mutatja be Gustav Klimt-től Dubuffet-ig.
November 28.
Popovics Viktória, művészettörténész (Ludwig Múzeum kurátora)
Születés, anyaság és szülés témája a kortárs művészetben
A kétezres évek kortárs művészetében egyre nyíltabban jelennek meg a női lét érzékeny és intim témái, mint a fogantatás, a terhesség, a szülés, a szoptatás, sőt a személyes traumák, mint a meddőség vagy a mesterséges megtermékenyítés. Az olyan alkotók, mint Mayer Éva, Tranker Kata vagy Fajgerné Dudás Andrea, a várandósság és anyaság szentimentális felfogásával és sztereotip ábrázolási hagyományával szembe menve a női testet övező tabukat és a hagyományos nemi szerepekhez kapcsolódó kliséket veszi górcső alá.
December 12.
Czene Márta, festőművész
Madonna képek. Fessen ma valaki ilyet!
Miloš Forman Fekete Péter című filmjében hangzik el a felszólítás: "Fessen ma valaki ilyet!" A jelenet iróniája nyilvánvaló. A tisztességes családapa nem érti, miért nem tudnak ma olyan szépet festeni a festők, mint a régieskedő, enyhén giccses Madonna a konyhájában. Nem is sejti, hogy művész kortársainak akkoriban egészen máson jár az esze. Mi történik akkor, ha egy kortárs művészt arra kérnek, hogy fessen egy Madonnát? Minden műtárgy része egyfajta dialógusnak, mellyel az összes többi műtárgyhoz, a művészet történetéhez kapcsolódik. Hogyan lehet ma újat mondani egy ennyiszer feldolgozott témában? Mindezt úgy, hogy az eredmény ne szakadjon el teljesen előképeitől, miközben a mai néző számára nyújtson új szempontokat? Czene Márta saját festményének keletkezéstörténetén keresztül tallózik a Madonna-ábrázolások történetében.
Gyakorlati információk
A vetített képes előadások 18 órakor kezdődnek, időtartamuk 90 perc
Helyszín: HAB, 1062, Budapest, Andrássy út 112.
Az előadás-sorozat hallgatói ingyenes (VIP) kurátori tárlatvezetésen vehetnek részt.